Horváth Lázár (széplaki Petrichevich),
Horváth Lázár (széplaki Petrichevich),
hirlapíró, a m. tudom. akadémia levelező tagja, P. H. Dániel cs. kir. őrnagy és gróf Lázár Éva fia, szül. 1807. máj 17. Kolozsvárt, hol tanulmányait végezte s leginkább a latin szónoklat terén tűnt ki. Innét Marosvásárhelyre ment, megszerzendő a királyi táblánál a hazai törvényekben szükségelt ismereteket és jártasságot. 1829-ben censurázott és mint gyakornok Nagy-Szebenbe a királyi kincstárhoz ment. Nemsokára Kolozsvárra tért vissza s a kir. főkormányszék mellett mint tiszteletbeli fogalmazó szolgált. 1834-ben lemondott a hivatalos pályáról és szellemi kimívelésének szentelte minden idejét. A magyar, német, rumén, latin nyelveken kívül beszélt már ekkor angolul, francziául és olaszul, később utazásaiban megtanulta a spanyolt is. Bulwer mindig egyik legkedveltebb olvasmánya volt. Gyakorlati tanulmányozás végett ugyanazon évben megkezdé utazásait; beutazta kis honát és 1836-ban Pestre költözött. Szorgalmasan dolgozott az akkori lapokba s munkáinak kiadásával foglalkozott. Levelei Emiliához, (Rindsmaul Albert grófnő) nővéréhez, a magyar és erdélyi társadalmi életnek rajzát adják s kiterjeszkednek a felsőbb és műveltebb körök politikai, művészeti. aesthetikai, irodalmi s társadalmi nyilatkozatainak kritikai ismertetésére. Az ott összehalmozott adatok történelmi szempontból is érdekesek. Munkáinak kevés olvasó közönsége volt, minek oka nagy részt abban rejlett, mert azon osztály, melynek számára H. leginkább írta műveit, a magyar aristocratia, azon időben még igen csekély mértékben volt magyar. Horváthot születési s egyéb viszonyai e nemzetietlen aristocratia körébe vezeték. Ennek nemzetiesítése s általában a társadalmi műveltségnek ápolása s ezek által az elágazó osztályok és érdekek egygyé olvasztása lőn most a föladat, melyet H. maga elé tűzött. Ily körülmények közt létesült 1843 elején a Honderű; cz. szépirodalmi s divatlap H. szerkesztése alatt. (A név gr. Széchenyi Istvántól származik, ki egy kedélyes beszélgetés közben így kivánta neveztetni Budapestet.). E folyóirat, a mily szép kilátásók közt indult meg, szintúgy meghiusítá idő folytán mind a szerkesztő, mind az olvasó közönség várakozásait, mely utóbbi évről évre fogyott, annyira, hogy 1848 elején H. a bukásnak indult ügyet megmentendő, a Honderűn kivűl egy Morgenröthe cz. német lapot is szólított életre, melyet azonban csakhamar az 1848. márcziusi viharok, magyar ikertestvérével együtt elsodortak. Midőn a Honderű fellépett, akkor nem csak a magyar politikában, hanem az irodalomban is nemzeti alapokon, önmagunkból kezdénk fejlődni. Irodalmunk idegen illatú virágai hatás és inger nélkül maradtak. De H. Honderűje idegen virágokkal volt tele ültetve; megtagadá a kort: az aristocratiának vakon, szolgailag hódolt; külföldieskedő modora miatt kénytelen volt, bizonytalan multú embereket fogadni fel, kit később, midőn a viszonyok ellenállhatlan hatással szakadának az ő fejükre is, saját mesteröket tagadák meg és az első perczekben oda hagyák. A m. tudom. akadémia 1844. decz. 24. levelező tagjai sorába valasztotta. 1845-ben, midőn Német- és Francziaország nagy részét beutazva Párisban huzamosabban tartózkodott, az ottani jeles írók legtöbbjeinek barátságát nyerte meg. Az ősz Chateaubriand bámulva hallgatá a magyar ajkakról saját művei kitünőbb helyeinek eredeti idézeteit és szellemdús utazónkat arczképével ajándékozta meg; Jules Janin arany tollat adott neki s később (1846), midőn Konstantinápolyba utazott, a szultán kitüntetéssel fogadta és nagybecsű gyémánt gyűrűvel ajándékozta meg. Irodalmi működésén kívül megemlítendők itt H. művészeti matinéi, miket 1846-ban Pesten szerkesztői szállásán időszakonként rendezett. 1848-ban Trieszten át keletre indult, hova régen vágyott; nov. 10. folytatta útját Corfun és Syrán át, meglátogatta Athent, Corinthust sat., honnan Smyrnát érintve Konstantinápolyba érkezett, hol a Bairam-ünnepen a török császári udvarnál jelen volt; nov. 7. visszaindult Smyrnába s onnét Rhoduson és Cypruson át Beyruthba érkezett. Syriának minden érdekesebb pontját meglátogatta s miután a Carmel hegyén néhány napot pihent, Jeruzsálembe utazott. Itt a szent helyek és ereklyék körül tanúsított buzgalma, valamint a török udvarral Palaestina helyzete, jövője s a hit érdekében kezdett levelezései a legőszintébb tiszteletet szerzék meg számára; a patriarcha a szent sír lovagi rendjelével diszíté fel. Azután Egyptomba ment, meglátogatta Cairót, a thebai romokat, a Nílus kataraktáit és végre Máltaszigetén, Syracusán és Messinán át Nápolyba érkezett. IX. Pius pápa is ott volt ekkor és igen méltányolta utazónk tehetséges szellemét és vallásos buzgalmát és ennek elismerése jeléül a szent Gergely nagy kereszt rendjelét adá neki. Kevéssel utóbb a Vesuv aljában időzött és végre 1850-ben Pestre visszatért. 1851 elején Hamburgba indult: Bécsnél azonban tovább nem mehetett, mert itten egy szíverének megpattanása következtében febr. 5. meghalt. Tetemei Budára hozattak, az elhunyt által épített sírboltba.
Szépirodalmi, művészeti s kritikai dolgozatokat írt a 30-as években a Jelenkor melléklapjába, a Társalkodóba (1834. Széchenyi mint író) s az Athenaeumba (1837. Töredékek Morier regényeiből, 1838. Shakespeare és drámái, 1839. Levéltöredékek, 1840. beszély és levelek Emiliához, 1842. Szépirodalmi felszólítás a két magyar haza lelkes hölgyei s fiaihoz), a Rajzolatokba (1837. Shakespeare drámáinak muzsikája, Töredékek a magyar szinészetről), a Regélőbe (1837. Töredékek Byron lord életéből), a Honművészbe (1838. Az álom, Byron után), a Budapesti Árvízkönyvbe (II. 1839. A tőr és a kéz), a Literaturai Lapokba (1841. I. 46., 47. sz. Nyilt levele), a Pesti Hirlapba (1841. 29. sz. Salonélet, 53. sz. Pesti műkiállítás), a Tudománytárba (V. 1839. Victor Hugó mint költő és drámaíró), a Regélő Pesti Divatlapba (1842. Hangászat rovatot), a Honderűbe (1843. I. Előítélet. beszély, II. Jósika Miklós regényeiről s a regényirodalomról átalában, Egy nyugodalmas nap, vígj. egy felv., angolból szabadon magyarítva, először adatott Pesten nov. 9., 1844. I. Hunyady László dalműről és a magyar zenetanról, II. Lelia és Trenmor vagy kaland a gőzösön, 1845. Levelek Emiliához, Egy pár komoly szó a maga idején. illetőleg a magyar szépirodalmat. A lengyel művész család, 1846. A vesztett paradicsom, akadémiai székfoglaló, II. Néhány őszinte szó a nemzeti szinházról, Új levelek Emiliához, Szükséges-e courazsival bírni a humoristicának?, könyvismertetések sat.)
Munkái:
1. Az elbujdosott, vagy egy tél a fővárosban. Kolozsvár, 1836. (Ism. Figyelmező 1837. Szontagh Gusztáv, Tornay álnévvel.)
2. Petrichevich Horváth Lázár Munkái. Pest és Buda, 1842–43. (kilencz kötet. I. Byron lord élete. II. Manfred, dráma, III. Mazeppa, Az álom, Óda, A becsület érdemkeresztjéhez, Vegyes költemények, Zenére tett stanczák, Bucsúszó, Héber dalok, IV–VII. Kaleidoskop vagy: levelek Emiliához élet, irodalom, politica és művészet körében, a VIII. kötet nem jelent meg. IX. Álmok, dráma négy felv. Az I- II. kötet ezen külön czímlappal is: Byron lord élete és munkái.)
3. Szent sir. Petrichevich Horváth Lázár után Komáromy Ferencz. Kiadta Friebeisz István. Pest, 1854. (Szerző életrajzával.)
Szerkesztette s kiadta a Honderű cz. szépirodalmi hetilapot Pesten 1843. jan. 7-től 1848. ápr. 1-ig (1845-től Nádaskay Lajos volt a szerkesztő s H. mint igazgató-tulajdonos működött a lap körűl.)
Kiadta: Hiador (Jámbor Pál), Emléklapok egy főrangú hölgyhez. Buda, 1846. cz. munkáját.
Regélő Pesti Divatlap 1842. 14. sz.
Magyarkák. Lipcse, 1845.
Honderű 1846. I. 7., 8. sz., 1847. II. 6. sz.
1851: Pesti Napló 277. sz., Hölgyfutár 33. sz., M. Hirlap 379., 416. sz.
Ujabbkori Ismeretek Tára IV. 389. l.
Kővári László, Erdély nevezetesebb családai. Kolozsvár, 1854. 119. l.
Ferenczy és Danielik, M. Irók I. 202. l.
Ungarns Männer der Zeit. Prag, 1862. (Kertbeny.)
Egyetemes M. Encyclopaedia IX. 276. l.
Nemzet 1882. 108. sz. (Jakab Elek.)
Petrik Bibliogr.
