Iczédi László

Teljes szövegű keresés

Iczédi László
hirlapíró, szül. 1855. decz. 20. Szarvason (Békésm.), hol atyja gymnasiumi tanár volt; középiskoláit szülőhelyén, jogi s bölcseleti tanulmányait Nagyváradon, Kecskeméten és Budapesten végezte. Lukesch István családi nevét 1888-ban változtatta hivatalosan Inczédi Lászlóra.
A irodalomban 1878-ban tünt fel verseivel, melyeket a Vasárnapi Ujságban, Fővárosi Lapokban és másutt adott közre. Később hirlapíró lett és az Egyetértésbe, majd a Budapestbe dolgozott. Politikai czikkei több sajtópörbe keverték. 1880-ban a pragmatica sanctio ellen elkövetett igazgatás miatt több havi fogságot is szenvedett. Mint a függetlenségi s 48-as párt egyik mozgékony publicistája 1893. decz. 21. e párt organumának a Magyarországnak szerkesztését vette át. Közben folytatta szépirodalmi tevékenységét is, melynek elismeréseül 1892. a Petőfi-Társaság tagjául választotta.
Költeményei a Petőfi-Társaság Lapjában (1878.), a Vasárnapi Ujságban (1878–82., 1884–86., 1894. eredetiek és Moore Tamás után ford.), az Arad és Vidékében (1884–88.), a Képes Családi lapokban (1885–87., 1889., 1890–92., hol 1885-ben elbeszélése is), a Hétben (1891. Ibsen után), a M. Hirlapban (1891. 31. szám Ibsen után), czikkei a Hölgyek Lapjában (1881. Könyvism.), az Egyetértésben (1884. 262. sz. Tóth Kálmán Baján), az Aradi Hirlapban (1884. 203. sz. Baja és Tóth Kálmán szülőháza.)
Munkái:
Kocsis és királyleány, vagy a hű szerelem diadala. Budapest, (1883. Jó Könyvek 10. Költemény.)
Versek. U. ott, 1892. (Ism. Főv. lapok 239. sz. A Hét 33. sz. M. Salon XVIII. 7. l.)
Jegye: i. l.
Békésmegyei Lapok 1880. 79. sz.
Figyelő XIII. 108. l.
M. Könyvészet 1892.
Századunk Névváltoztatásai. Bpest, 1895. 108. l.
Pallas Nagy Lexikona IX. 607. (Négyesy László).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem