Józsa Antal

Teljes szövegű keresés

Józsa Antal
kir. tanfelügyelő, J. Antal kishivatalnok (kinek elődei Sárközből szakadtak Halasra, honnét a nemzetség egyik tagja most is sárközi előnevet használ) és Gyenizse Mária fia, szül. 1862. máj. 9. Halason (Pestm.); atyját korán elvesztvén, pályáján Fridrich Alajos halasi ügyvéd és Péter Dénes (írói nevén Kiséri) támogatásával haladt tovább. Középiskoláit szülővárosában, az ev. ref. theologiát pedig Sárospatakon és Budapesten végezte. Kevés ideig Odry Lehel operai művész házában, azután pedig három évig a báró Radvánszky Géza családjánál nevelősködött; (utóbbi helyen mint Radvánszky Ella bárókisaszszony és unokanővérei: báró Jósika Valéria s Beáta magyar nyelvtanítója). 1890-ben Bonis Ferencz cz. verses történeti elbeszélése a m. tudom. akadémia egyik pályázatátn dicséretet aratott. E munkájára Szűry Dénes és Szathmáry György ministeri tanácsosok figyelmessé lévén, Csáky Albin gróf akkori közoktatásügyi ministernek ajánlották, a ki őt csakhamar a gömörmegyei kir. tanfelügyelőséghez tollnokká nevezte ki s kevés idő mulva mint segédtanfelügyelőt a ministerium népnevelési ügyosztályába osztatta be s rábízta az 1893. jan. 1-én megindult vallás- és közoktatásügyi ministerium Hivatalos Közlöny szerkesztését, melytől csak akkor vált meg, mikor Wlassics Gyula minister őt 1895. végén jelenlegi állomására, Gömör-Kishontmegye kir. tanfelügyelőjévé (székhelylyel Rimaszombatban) kinevezte.
Költeményei, tárczái s tanügyi czikkei a fővárosi s vidéki lapokban jelentek meg.
Önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem