Kádár Lajos,

Teljes szövegű keresés

Kádár Lajos,
ipariskolai tanár, szül. 1854. jún. 21. Mikelakán (Aradm.); Aradon végezte a négy reáliskolai osztályt. Édes atyját elvesztvén, mostoha atyja nem akarta tovább taníttatni; de a tanulási vágy oly erős volt benne, hogy mint 13 éves fiú elhagyta a szülői házat, a ménesi jegyzőnél irnokoskodott, mi mellett a reáliskola V. és VI. osztályából is letette a magánvizsgát. Ekkor Lippára ment postagyakornoknak és az expeditori vizsgát Temesvárt le is tette. Azonban 18 évesnél fiatalabb lévén, esküt nem tehetett és így állást sem kaphatott. Nagybátyja Thür Ignácz alvinczi guardian támogatásával eljutott a dévai tanítóképzőbe, hol mint a legjelesebb tanulók egyike Barcsay főispán gyermekei mellé jutott instruktornak. Két évfolyam elvégeztével 300 frt ösztöndíjat kapott, melylyel felment Budára s ott a polgári iskolai tanítóképzőt is elvégezte. Tanulmányainak befejezése után Paulisra (Aradm.) került nevelőnek Vásárhelyiékhez, honnan a paulisi községi iskolához megválasztották tanítónak. Itt két évig működött, azután a révi (Biharm.) állami népiskolához neveztetett ki igazgató-tanítónak, nyolc hónap mulva pedig saját kérelmére Fehértemplomba helyeztetett át. A temesvári lapokban megjelent czikkei által feltünvén, Török János, akkori polgármester, meghívta a temesvári községi népiskolához, honnét 1883. nov. az ipariskolához jutott és ennek szolgálatában 1894. jan. 26. hosszú szenvedés után meghalt.
Irodalmi munkássága sokoldalú volt és különösen a satyrikus-humorisztikus irányt művelte. Számtalan szakszerű és szépirodalmi czikkei s értekezései a különböző szak- és napilapokban jelentek meg. Az aradi Alföldnek is munkatársa volt (1875., 1879–80., 1885.) Czikke a Délmagyarországi Közlönyben (1890. 290., 291. sz. A modern elbeszélő irodalomból.)
Munkái:
Osztályrendszer, váltakozó rendszer vagy szakrendszer a népiskolákban. Temesvár, 1883. (Jövedelme a magyar tanítók országos árvaháza alapjának ajánltatott fel.)
A Zsarnótziak. Regény. Temesvár, 1890. (Ism. Ország-Világ 4. sz.)
Közéleti fogalmazványok. Az üzleti levelezés és beadványok könyve. A kereskedelmi és ipari törvények alkalmazásával. Bpest, 1892–93. Három rész.
Irt még egy regényt: A nyolczadik hatalom cz.; de ezt nem ismerem.
M. Könyvészet 1883., 1893.
A temesvári ipariskola 1894–95. évi Értesítője 3. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem