Ladmóczi István,

Teljes szövegű keresés

Ladmóczi István,
ev. ref. lelkész, szül. 1646-ban és az utrechti egyetem hallgatója volt 1667-ben; azután Szelczén (Gömörm.) volt lelkész. 1674. febr. 28. idéztetett meg a pozsonyi törvényszékhez, hol márcz. 13. meg is jelent és ápr. 4. elitéltetett fő- és jószágvesztésre; mint elitélt még azután szabadon járt, csak május 30. vettetett tömlöczbe, melyből ugyanazon nap felhozatván, elvitetett Sárvárra, hol jún. 2. bilincsbe verve fogságba került és itt szenvedett egy évig és hónapig. Ezután több társával együtt Stájerországba vitték Gráczba, onnét Triesztbe, hol 1675. június 15-től veréssel, tömlöczöléssel és más kínzással gyötörték. Végre Buccari horvátországi várba hurczolták, a hol okt. 12-től 1676. máj. 2-ig hideg, éhség, szomjuság és a börtön szenvedései által erejéből csaknem kimerült, míg végre császári diploma következtében, Szalontai István közbenjárására, megszabadult. Előbb Velenczébe, azután Zürichbe ment és ott több társával együtt tartózkodott egy ideig; ez időben Lavater János felszólítására szenvedései s megszabadulása főbb mozzanatait följegyezte 1676. júl. 13. 1684-ben serki (Gömörm.) pap volt, mert Kaposi Sámuel, Disputatio philosophica continens Determinationes Ontologicas ... Ultrajecti, 1684. cz. munkáját a többek közt neki is, mint serki papnak, ajánlja.
Üdvözlő latin verset írt Liszkai P. András, Dispuatio Theologica De Sanctorum Angelorum Vigilia ... Ultrajecti, 1667. cz. munkába.
Albuma, melyben barátaitól vannak emléksorok 1676-ból haránt 12rét 236 lap (a m. n. múzeum kézirati osztályában.)
Sárospataki Füzetek 1883. 398. lap.
Rácz Károly, A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. Sárospatak. 1874. 111. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem