Liszt Ferencz,
Liszt Ferencz,
zeneművész, szül. 1811. okt. 22. Doborjánban (Raiding Sopronm.), hol nemes származású atyja L. Ádám a herczeg Eszterházy egyik uradalmának hivatalnoka volt, a ki szerény állása daczára egyetlen fiát kellő nevelésben részesítette; művelt férfiú volt, szenvedélylyel szerette és gyakorolta a zenét, sőt kitünt a zongora-, hegedű- és gordonkajátékan. Az alig hat éves L. már korán elárulta rendkívüli hajlamát és tehetségét a zene iránt, melyet atyja igyekezett fokozni és kifejteni. Az első oktatást a zongorában ő maga eszközölte. Haydn- és Hummellel szorosabb barátságban állván, velök is közölte tervét fiának kiképeztetése iránt, kiktől határozott biztatást nyert. Kilencz éves korában már föllépett nyilvános hangversenyen Sopronban. Atyja ekkor fia zenei tehetségét Pozsonyban mutatta be, hol játéka általános sikert aratott és mindenkit magával ragadt, úgy hogy a magyar főurak közül (Amadé és Szapáry grófok) azonnal vállalkoztak, kik a fiatal művész végleges kiképeztetésének költségeit fedezték (hat évre évi 600 frttal). L. atyja ekkor feladta doborjáni állomását és véglegesen Bécsbe költözött, hol L. Czerny vezetése alatt tovább képezte magát és Salieri udvari karnagytól tanulta a zeneszerzést. Rövid idő alatt nemcsak kész harmonikus és zeneíró lett, hanem elsajátította a vezérkönyvolvasást is. Leginkább vonzódott Beethoven műveihez; meglátogatta a nagy zeneművészt, ki őt meghallgatva, fényes jövőt igért neki. Alig másfél évi tanulás után háromszor lépett fel Bécsben nyilvánosan, hol bucshangversenyén Beethoven is megjelent, a közönség előtt megölelte őt és valódi művésznek nyilvánította. 1823. május 1-én Pesten a ««hét választó fejedelmek» czímű vendéglőben játszott a zongorán és közbámulat tárgya volt. Ezután atyjával Párisba ment, hol Reicha és Paer a conservatorium leghiresebb tanárai voltak segédkezésére, sőt Reicha a nagy zenetudós vezetése alatt az intézeten kívül is elsajátította a zeneszerzés legmélyebb titkait. E mellett a párisi legelső salonok is fölkarolták, élükön az orleansi herczeggel. Játéka Párisban is nagy feltünést okozott, valamint egyéb franczia városokban, hová kisebb-nagyobb kirándulást tett. Visszatérve Párisba, egészen a zeneköltészetnek szentelte idejét és mint15–16 éves ifjú maga előtt látta a világ hódolatát. De a siker mámorában egyszerre egész lénye átváltozott, terhére vált a világ hódolata, az addig életvidor, kedélyes, szikrázó szellemű ifjú önmagába zárkózottá, búskomorrá és szótlanná vált. A vallási érzületben és annak túlvilági rajongásaiban keresett menedéket a világ tagsai elől. Atyja az orvosok tanácsára a boulognei tengeri fürdőbe vitte; ekkor azonban egy nem várt csapás is lesújtotta, atyja 1827. aug. 28. meghalt. Vigasztalhatatlan volt s még inkább meghasonlott belső kedélyvilágával. Legelső gondja volt anyját (Lager Anna, kremsi származású, meghalt 1866. jan.), ki akkor Gráczban élt, magához hívni Párisba, kinek életbiztosítására 100,000 frankot tett le. Elzárkózott a külvilágtól és egészen átadta magát az öntépelődésnek; egyedül anyja körében élt és művészetével keveset törődve, leginkább tudományos olvasmányokkal foglalkozott. 1833-ban Genfbe költözött és Paganini föllépte új ösztönt adván neki, előkészületeket tett, hogy zenéjével meghódítsa a világot. Ott fűződött gyöngéd és mély viszony közte és d'Agoult grófnő (írói nevén Stern Dániel) közt. Majd Párisba ment, hol tanulmányainak élt; azonban csakhamar visszatért Genfbe, hol életének legszebb, legköltőibb és legmunkábabb részét töltötte. Majdnem egyedüli érintkezési körét Sand György, Piktet Adolf, de Candolle és Belgiojoso herczeg társasága képezte, kikkel többször kirándulásokat tett Svájcz legnevezetesebb pontjaira. Ezen kirándulások költői benyomásait aztán Années de pélérinage cz. alatt kiadott zenekölteményeiben örökítette meg. Ez idő alatt az elmélet terén is föltünést okozott működése; számos a művészet életkérdéseit illető czikkeket közölt a párisi Gazette musicaleben. Thalberg föllépésének hírére elhagyta genfi tusculanumát s Párisba sietett, hogy visszahódítsa a franczia főváros osztatlan pálmaágát. L. mint zongora-virtuoz s mint előadó hasonlításba se jöhetett pályatársaival. 1837-ig rohamosan terjedt híre; ekkor európai körútra indult, mire főleg Olaszországot kivánta látni; Milanó, Velencze, Genua, Firenze és Róma városokban töltött hosszabb időt és aratott hangversenyeivel általánosabb sikert. Rossinival, ki már akkor hírnevének tetőpontján állott, benső viszonyba lépett. Velenczében való tartózkodása alatt értesült az 1838. árvízről, mely hazája fővárosát elpusztította; sietett ekkor Bécsbe, hol hangversenyeinek hallatlan sikerű sorozatát adta s bevételeinek nagyrészét, 24 ezer forintot, a pesti vízkárosultak javára fordította. Bécsből ismét Olaszországba tért vissza, hol egy ideig visszavonultan élt. 1839 végén ismét nagyobb műutazásra indult és igérete folytán Triestben és Bécsben való rövid tartózkodás után visszatért hazájába; Pozsonyból, hol akkor országgyűlés volt és Pestről küldöttség ment elébe; Pozsonyba decz. 21., hol aznap este hangversenyben lépett fel, Pestre karácsony estéjén érkezett és decz. 27. a redoutteremben adta első hangverselyét, decz. 29. a másodikat ugyanott és a harmadikat 1840. jan. 2. a budai hangászegyesület javára és jan. 11. ismétlé a conservatorium alapjára, (jan. 9. Budán játszott). A város és a mágnási körök képviselői küldöttsége egy nagy értékű díszakarddal tiszelte meg ez alkalommal. Minden hangversenyének jövedelmét valami jótékony vagy nemzeti czélra szentelte. Meglátogatta szülőhelyét Doborjánt is és január vége felé elhagyta szülőföldét. Innen kezdve a 40-es évek végeig tart virtuozi pályájának fénykora, a legfényesebb diadalok és kitüntetések lánczolata, Német-, Orosz-, Franczia-, Angol-, Spanyol-, Olasz-, Török- és más kisebb országokban ragyogtatta művészetét. (Vörösmarty 1841. elején írta hozzá költeményét.) 1846-ban ismét hazájába tért, hangversenyét a nemzeti conservatoriumra; 9. a pesti magyar polgári őrhad nyugdíjintézete pénzalapjának növelésére; 13. a Josephinum árvanevelő intézet javára; megfordult Fáy István és Festetics Leó grófok társaságában Győrben Stankovics püspöknél, Tatában két hetet töltött; hangversenyt adott Sopronban, hol díszpolgárrá s megyei táblabiróvá tették, szept. Kőszegen, hol díszpolgár és zeneegyesületi dísztag lett; okt. Szekszárdon, Temesvárt, decz. Aradon, hol szintén díszpolgárrá tették és Kolozsvárt. E körútja után Erdélyt, Oláh- és Moldvaországot, Galicziát és Törökországot utazta be. (1848-ban Kismartonba jött Albach látogatására; ekkor Doborjánt is meglátogatta.) 1847-ben Weimarban telepedett le, hogy ott új pályát kezdjen és a zeneköltészetnek szentelje életét. L. zeneműveinek név- és czímsora egy vaskos kötetet tesz; ívekre megy csak opera- s másnemű átiratainak lajstroma, ugyanannyira tehető eredeti s többféle alak- és kidolgozásban kiadott zongoraműveinek czímsora. Zenekari szerzeményei, továbbá dalai, férfinégyesei, női karai, egyházi zenekölteményei, átiratai sat. száz meg száz számra tehető. Vannak műágak, melyek egymaguk egy-egy külön irodalmat tesznek műveik közt; ilyenek: Schubert Ferencz dalirodalmának, Beethoven symphoniáinak zongora átiratai, továbbá magyar raphsodiái; dalműátiratai, saját symphoniai zenekölteményeinek minden alakú átiratai s kidolgozásai sat. A páratlan nemzeti indulókat (köztük a Rákóczyt), szebbnél-szebb népdalaink szellemét, zenénk sajátságait ő ismertette meg a külfölddel. A weimari nagyherczeg meghivására Weimarban töltött évei (1847–61.) örökké nevezetes lapjait fogják tenni a műtörténelemnek. Alig egy pár éve ottani letelepedése után, az igénytelen város és annak udvari szinháza mintegy központjává váltak ama zenészeti világmozgalmaknak, melyek utóbb új irányt adtak a művészeti törekvéseknek. L. altenburgi lakása, melyet a nagyherczegné bocsátott rendelkezésére s hová őt Wittgenstein Karolina herczegnő is követte leányával, találkozó helyévé vált a világ minden magasabbra törő művészének. (1848. ápr. 25. ismét megjelent Pesten, máj. 6. azonban már Bécsben volt; máj. 27. írja a Der Ungarn, inasának betegsége miatt még néhány napig Pesten időzött; júl. 7. és augusztus 8. gróf Károlyi György jótékonyczélú hangversenyein közreműködött, ki messze földről jött ezen zeneestélyekre, melyek 2000 frtot jövedelmeztek.) Ez időben Wagner Richard is a politikai üldözetés elől Lisztnél talált baráti menedéket, a ki igazságot szolgáltatott lángszellemének, midőn Tannhäuser et Lohengrin cz. írta azt a röpiratát az 50-es évek elején, mely Wagner két dalművének Weimarban való színrehozatala alkalmával előkészítette e művek diadalát. Symphonikus zeneköltészeti nagy munkájához az 50-es évek derekán egy másik műirány csatlakozott, mely aztán Lisztet mint zeneköltőt a legmagasabb szinvonalra emelte. Magyarország herczegprimása Scitovszky János Lisztet kérte fel, hogy az esztergomi bazilika fölszentelése alkalmára ünnepi misét írjon, mely aztán 1856-ban a fölszenteléskor a budapesti összes művészi erők közreműködése s az ő vezénylete mellett aug. 31. elő is adatott. Ez alapját tette le mind ama további e nemű műveinek, melyeknek a mai napig zárkövét Krisztus cz. oratoriuma teszi. 1856-ban tartózkodása hazájában több hetekre terjedt; szept. 8. a nemzeti szinházban rendezett hangversenyt a szinházi nyugdíjintézet javára. 1858-ban ismét Pestre jött, a midőn ápr. 11. dirigálta miséjét a m. n. múzeumban (a múzeumi kert és a nemzeti zenede javára.) Később Rómába költözött, hova lelki nyugalom utáni vágy vezette. Itt a Monte Mario hegyen álló kolostor magányában keresett menedéket; majdnem kizárólag egyházi zeneszerzeményekkel foglalkozott és itt szerzé geniuszának három legjelentékenyebb és talán legmaradandóbb remekműveit: Szent Erzsébet legendáját, Magyar koronázási miséjét és Krisztus cz. oratoriumát. De egyszersmind innen lepte meg a világot ama sokak előtt máig is érthetetlen és félremagyarázott lépésével is, hogy 1865. ápr. 25. mint abbé fölvette az egyházi kisebb rendeket. L. Szent Erzsébet oratoriuma legelőször Pesten került előadásra aug. 15. a vigadóban a nemzeti zenede negyedszázados ünnepélye alkalmával a mester személyes vezetése mellett. 1867-ben ismét megjelent hazájában, hogy a magyar király koronázási ünnepélyét e czéra írt miséjével is dicsőítse. 1869-ben Andrássy Gyula gróf közbenjárására, hogy állandóan a magyar hazához legyen kötve, a király saját magánpénztárából 4000 frt évi járulékot bocsátott rendelkezésére oly feltétel alatt, hogy évenként tetszése szerint néhány hónapot töltsön a fővárosban és személyes érintkezéseivel emelje a hazai zeneügyet. 1873-ban a magyar országgyűlés megszavazván a magyar zeneakadémia életbeléptetését, annak elnökéül neveztetett ki királyi tanácsosi czímmel és ez állásában egészen haláláig működött. 1876-ban Wagner Richard bayreuthi szinháza javára vele együtt hangversenyzett a vigadó termében, 1879. márczius 26-án ugyanott a szegedi katastropha árvízsujtotta javára, mely 6500 frtot jövedelmezett. De ezenkívül is többször fellépett nyilvánosan Budapesten, Pozsonyban és Kolozsvárt, hogy a hazai culturczélokat elősegítse. 1881. jan. foglalta el zeneakadémiai elnöki székét; ezen évtől kezdve azután minden évben itt töltött (állandó haltéri lakásán) néhány hónapot, mint a világ minden tájáról összegyült zongoraművész-jelöltek tanára. (Magyarországon volt: 1872. nov. 6. Horpácson gróf Széchenyi Imre berlini nagykövetnél, 1873. jan., febr., márcz. Budapesten; ugyanitt volt 1876. márcz. 13., hangversenyezett a budapesti árvízkárosultak javára 1877. jan., márcz., 1878. jan., febr., márcz.; 1879. jan. 17. érkezett haltéri lakására, 1880. jan. 30., febr. 16., 1881. jan., febr., 1882. febr., ápr., 1883. jan. febr. márcz., 1884. febr. 8., decz. 7., 1885. febr., márcz., ápr., 1886. febr. 11., 17.) Magyarországon kívül nem is működött nyilvánosan csak Bécsben kétszer, egyszer a király egyenes felhívására a Rudolfeum-alapítvány javára, másodszor pedig a bécsi Beethoven-szobor költségei fedezésére, mely két hangverseny 30 ezer forintot eredményezett. 1886-ban töltötte utoljára Budapesten a telet. Utolsó diadalútjára ment Franczia- és Angolországba, hova ápr. 3. érkezett. Oroszországba is készült, de útját állta a halál Bayreuthban 1886. július 31-én, éppen a Wagneri előadások alatt, hová már betegen, lázas állapotban érkezett; Bayreuthban temették el, hol saját kívánságára dísznélküli síremlékkápolna jelzi sírját. Magyarország azzal róta le iránta való kegyeletét és háláját, hogy 1873-ban Budapesten ülte meg félszázados művészi jubileumának ünnepét. A magyar írók és művészek köre aranykoszorúval tüntette ki, a fővárosi törvényhatóság 10,000 frtos alapítvánt tett nevére s több emléktárgygyal halmozatott el. Az ünnepélyrendező bizottság élén Haynald Lajos kalocsai érsek állott; az ünnep műsora három napig tartott. L. ez alkalomból a nemzeti múzeumnak ajándékoza jubileumi emléktárgyait és a többi emléktárgyak közül is a legértékesebbeket. A m. n. múzeum igazgatósága külön L.-ereklyeszobát rendezett be emlékére. A budapesti operaház előtt és Sopronban emlékszobra van. Emlékére alakult Budapesten 1895-ben a Liszt Ferencz zeneművészkör. L. egyik leánya, Cosima, előbb Bülöw János bárónak, utóbb Wagner Rikhardnak lett neje; másik leánya, Blanka, III. Napoleon legutolsó miniszterelnökéhez, Olivierhez ment nőül; fia ifjú korában halt el.
Munkái:
1. F. Chopin. Páris, 1842. (Németül: Lipcse, 1852., magyarul: francziából gróf Wass Ottilia. Budapest, 1873.)
2. Lohengrin et Tannhäuser de Richard Wagner. Leipzig, 1851. (Németül: Köln, 1852. zeneműmellékletekkel.)
3. Gesammelte Schriften I. Band. Die Goethestiftung. Chopin. Cassel. 1855.
4. Ueber John Field's Nocturne. Hamburg, 1859. (Franczia és német szöveggel.)
5. Des bohémiens et de leur musique en Hongrie. Paris, 1859. (Uj kiadás. Leipzig, 1881. Deutsch bearbeitet von Peter Cornelius. Pest, 1860., A czigányokról és a czigány zenéről Magyarországon. U. ott, 1861.)
6. Gesammelte Schriften. Herausgegeben von L. Ramann, Leipzig, 1880. Hat kötet. (I. Friedrich Chopin. Frei ins Deutsche übertragen von La Mara, 2. neu bearb. Ausgabe. Leipzig, 1896., II. Essays und Reisebriefe eines Baccalaureus der Tonkunst. Ins Deutsche übertragen von L. Ramann. III. Dramaturgische Blätter 1. Abth. Essays über musikalische Bühnenwerke und Bühnenfragen, Komponisten und Darsteller. In das Deutsche übersetzt von L. Ramann, 2. Abth. Richard Wagner, in das Deutsche übertragen von L. Ramann, IV. Aus den Annalen des Fortschritts. Koncert- und kammermusikalische Essays, V. Streifzüge. Kritisches, polemische und zeithistorische Essays, VI. Die Zigeuner und ihre Musik in Ungarn.)
7. Briefwechsel zwischen Wagner und Liszt (1841–1861). U. ott, 1887. Két kötet.
8. Franz Liszt's Briefe. Herausgegeben von La Maria. Leipzig, 1893–99. Négy kötet. (I. Von Paris bis Rom, II. Von Rom bis aus Ende, III. Briefe an eine Freundin, IV. Briefe an die Fürstin Caroline Sayn-Wittgenstein.)
9. Briefwechsel zwischen Franz Liszt und Hans von Bülöw. Herausgegeben von La Mara. Leipzig, 1898.
Zeneművei közül: Szent Erzsébet. Oratorium. Pest, 1865. négy hangra, négy füzet; Vértes dalok, négy férfi karra, négy füzet. Ugyanott, 1865.; Ave Maria, zongorára. U. ott, 1865.; Krisztus-oratorium. Dalmű szöveg. Bpest, 1873.; Szent Erzsébet legendája. Oratórium. Szövegét írta Roquette Ottó. Ford. id. Ábrányi Kornél. Bpest, 1891. (Operaház könyvtára 42.) sat.
Levele Simonffy Kálmánhoz: Weimar, 1858. febr. 1. (a magyar nemzeti múzeumi levéltári osztályban.)
Arczképei: olajfestés Barabástól 1846. (a magyar nemz. múzeumban), Lehmann Henriktől 1839. (Erard tulajdona Párisban); Ary Scheffertől 1835.; pastellkép Marichaltól 1845.; kőnyomat Barabástól, nyomt. Walzel Pesten, Kriehubertől 1838. nyomt. Höfelich János Bécsben, Decker Gábortól 1841, Scheffer képe után, nyomt. Höfelich János Bécsben.
Az 1884. szept. 15. megnyilt budapesti operaáz homlokzatán fülkében ülőszobra van.
Hazai s Külf. Tudósítások 1823. II. 36. sz.
Rajzolatok 1838. I. 47., 48. sz.
Honmüvész 1838. 35., 1840. 1–5., 20–22. sz.
Gemeinnützige Blätter 1838. 34. sz.
Pesti Hirlap 1841. 5., 48. sz.
Ujabbkori Ismeretek Tára V. 249. l.
Magyarország és Erdély képekben 1854. 94. l. arczk.
Vasárnapi Ujság 1859. 34., 52., 1862., 1864., 1875. 10., 1881. 43. sz. arczk., 1886. 15., 32. sz. 3. arczk. és rajzok, 1891. 22. sz. (L. anyja, arczk.)
Hon 1865. 27., 1873. 238., 258., 1877. 47., 1880. 324. sz.
Wurzbach, Biogr. Lexikon XV. 247–279. l. (hol életére vonatkozó bö külföldi repertórium van.)
Tarka Világ 1869. 360. l. két képpel.
Családi Kör 1870. 52. sz. arczk., 1873. 49. sz. arczk.
Figyelő 1871.
Szamos 1877. 90. és köv. sz. (L. mint fogoly.)
Magyarország 1878. 1. sz.
Koszorú 1879. arcz.
Pesti Napló 1879. 56. sz. (Wohl Stephanie, L. mint író), 1886. 11., 213., 220., 232., 237., 293., 1887. 197., 198., 1888. 57., 214., 1890. 57., 209. sz.
M. Föld 1880. 14. sz.
Ramann, L., Franz Liszt als Künstler und Mensch. Leipzig, 1880., 1887., 1894. Három kötet.
Ellenőr 1881. 533. sz.
Pesti Hirlap 1881. 42., 292., 1886. 83., 212., 215., 1887. 348. sz.
Magyarország és a Nagyvilág 1881. 43. sz.
Budapeti Hirlap 1882. 213., 298. sz. (L. és Heine), 1886. 213., 214., 1891. 254.
Török Zsigmond, Apró Fényképek. Szabadka, 1882.
M. Állam 1884. 159., 1887. 8. sz.
Fővárosi Lapok 1886. 108., 212–214., 240., 241., 1887. 303., 1888. 20., 1890. 123., 212., 291., 354., 1891. 208., 1893. 53. sz.
Egyetértés 1886. 212. sz.
Alföld 1886. 175., 1887. 99. sz.
Zenelap 1886. 23., 26. sz. (L. szobra), 1887. 14., 1891. 6. szám.
Siebenb.-Deutsches Tageblatt 1886. 7. szám.
Magyar Salon V., VI. 1886., VII. 1887., VIII. 188.
Debreczeni Ellenőr 1886. 150., 151. sz.
Ország-Világ 1886. 13. sz.
Nemzet 1886. 173., 230., 284., 1887. 1. szám.
Ledos de Beaufort Kaph, The abbé. Liszt. The story of his life. London, 1886.
Wohl, Janka: Francois Liszt, Souvenirs d'une compatriote. Paris, 1887.
Győri Hirlap 1887. 24. szám.
István bácsi Naptára 1887. arczk.
Pester Llyod 1887. 57., 97. sz.
Kiszlingstein Könyvészete.
M. Könyvészet 1891.
Pallas Nagy Lexikona XV. 573. l. (Id. Ábrányi Kornél.)
Briefe hervorragender Persönlichkeiten an Fr. Liszt. (Herausgeg. La Maria.) Leipzig, 1895. Két kötet.
Beusz, Eduard: Franz Liszt. Leipzig, 1898. ("Männer der Zeit" V.)
Tausil, Max, Franz Liszt und das ewig weibliche. Wahrheit und Dichtung. Leipzig 1896.
Louis, Rudolf, Franz Liszt. Berlin, 1900.
Id. Ábrányi Kornél: A magyar zene a XIX. században. Budapest, 1900. és Jellemképek a magyar zenevilágból. Bpest, 1900. (Magyar Könyvtár) és gyászjelentés.
