Lucskay Mihály,

Teljes szövegű keresés

Lucskay Mihály,
görög kath. lelkész, született 1789. nov. 19. Nagy-Lucskán (Beregm.), hol Papp nevű atyja énektanító volt, fia azonban a helység nevét vette fel; középiskoláit Ungvárt végezte, a hittudományokat pedig Bécsben. Nagy-Váradon szenteltetett föl, mire az első misét 1816. nov. 24. születése helyén tartotta, hol egy évig segédlelkész volt. 1817-ben a püspöki irodába hivatott mint könyv- és levéltárnok, 1818-ban pedig püspöki titkár lett Gocsi Elek mellett. Az egészségében meggyengült püspök helyett tíz évig tényleg kormányzott. Ellenségei támadásait és áskálódásait kikerülendő 1827-ben Károly luccai herczeg meghívására Luccába költözött, hogy itt a Bourbon Károly herczeg által betelepített orosz ajkú görög katholikusok lelkészévé legyen; a herczeg nemcsak bold. Szűzről nevezett luccai apátsággal tüntette ki, hanem még személyes barátságára is méltatta; onnét Gocsi püspök halálával 1831-ben visszatért Ungvárra és ottani lelkészszé s kerületi esperessé neveztetett ki s ugyanott 1843-ban meghalt. Nevét Lutskaynak is írta.
Munkái:
1. Grammatica slavo-ruthena seu vetero-slavicae et actu in montibus Carpaticis parvo-russicae, seu dialecti vigentis linguae. Budae, 1830.
2. Egyházi beszédek. U. ott, 1831. Két kötet.
Kéziratban: Historia Carpathico Ruthenorum cz. munkája négy kötetben (a püspöki ungvári könyvtárban).
Lehoczky Tivadar, Beregvármegye monographiája, Ungvár, 1881. II. 147. l.
Baloghy István, A m. k. egyetemi nyomda termékeinek Czímjegyzéke. Bpest, 1882. 39. l.
Századok 1890. 647. l.
Kelet, Ungvár, 1891. 17., 18. sz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem