Lukács Ödön,

Teljes szövegű keresés

Lukács Ödön,
ev. ref. espereslelkész, L. István lelkész és Csonka Zsófia fia, szül. 1843. aug. 15. Sályiban (Szatmárm.). 1851-ben Sárospatakra ment az I. gymnasiumi osztályba; 1860-ban theologiát hallgatott és pályanyertes műveivel feltünt. 1864-ben az iskolai széknek jegyzője, 1865-ben a II. gymnasialis osztály vezetője volt. Az 1866–67. iskolai évben a gymnasiumra előkészítő osztályokat vezette. 1867-ben a főiskola seniora lett. Szándéka volt külföldre menni, de közbejött betegsége miatt ezen szándéka nem teljesülhetett. 1869. júl. az első segédlelkészi vizsgát tette le s a zsurki ref. egyházba rendeltetett segédlelkésznek. 1870. febr. a nyiregyházi ev. ref. egyház választotta meg rendes lelkészének, 1880. jún. pedig a felső-szabolcsi egyházkerület esperese lett. Sikerült neki egyházában templomot építtetni, új iskolai helyiséget szerezni s egy második orgonistasággal egybekötött tanítói állomás fölállítására alapot gyűjteni. 1872-ben egyházmegyéjében aljegyző, 1875-ben tanácsbiró, 1879. főjegyző, 1880-ban pedig esperes lett. Egyházkerülete képviselője volt az 1882. debreczeni s az 1891–93. budapesti zsinaton. A tiszántúli egyházkerületi egygházi értekezlet 1894-ben megalakulván, őt választotta elnökévé. Meghalt 1896. márcz. 1. Nyiregyházán.
A költői történelmi s theologiai irodalom terén munkálkodott; dolgozatai a Prot. Egyh. és Isk. Lapban, a Sárospataki Lapokban, a Debreczeni Lapban, a Beregben és a Szabolcsban (1873–74. Egy család története, regényes korrajz) jelentek meg; költeményei a sárospataki Emlékkönyvben (1866.), a Vasárnapi Ujságban (1868–1869., 1871., 1879.) és a Nefelejtsben.
Munkái:
1. Lukács Ödön kisebb versei. Nyiregyháza, 1872.
2. Egyházi beszédek. Templomi és temetkezési használatra. Bpest, 1877. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap).
3. Közönséges egyházi beszédek. U. ott, 1877. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap.)
4. Vegyes költemények. Nyiregyháza, 1879.
5. Litkei Péter buji ref. lelkész emlékezete. Nyiregyházán 1879. jún. 12. elmondta. Debreczen, 1879. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap 34. sz.)
6. Vasárnapi ünnepi és alkalmi imák. Nyiregyháza, 1882. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap.)
7. Nyiregyháza szabad. kiváltságos város története. U. ott, 1886–1887. Két kötet.
8. Temetési beszédek és imák. I. kötet. U. ott, 1891. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap. 2. olcsó k. Bpest, 1897.)
9. Köznapi imádságok templomi használatra. U. ott, 1894. (2. olcsó k. Miskolcz, 1897.)
10. Papi hivatás, papi jellem. Bpest, 1896. (Különnyomat a Prot. Egyh. és Isk. Lapból.)
11. Lukács Ödön hátrahagyott költeményei. Debreczen, 1897. (Sajtó alá rendezte Illyés Bálint, a szerző életrajzával.)
Szerkesztette a Szabolcs cz. vegyes tartalmú hetilapot 1873. decz. 21-től 1876. jún. 30-ig.
Dömény József, Zsinati Emlékkönyv. Székesfehérvár. 1882. 194. l.
Görömbei Péter, A nagy-kállói ev. ref. egyház története. Sárospatak, 1882. 175. l.
Uj M. Ahenás 163., 511. l.
Petrik Könyvészete.
Kiszlingstein Könyvészete.
M. Könyvészet 1890., 1897.
Pallas Nagy Lexikona XI. 721., XVIII. 173. l.
1896: Nyiregyházi Hirlap 10., Vasárnapi Ujság 10. (Nekr.), Sárospataki Lapok 10., Pesti Napló 62., M. Hirlap 62. sz.
Zoványi Jenő, Theologiai Ismeretek Tára II. 339. l. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages