Malatides Dániel (kis-babóthi),

Teljes szövegű keresés

Malatides Dániel (kis-babóthi),
orvosdoktor, szül. 1792 körül. 1820. borhava (mint ő írja) 11-től 1824. borhava 11-ig Pozsonyban mint orvos 512 szemnyavalyást kezelt. 1840–43-ban Pápán (Veszprémm.), 1853-tól Pesten volt gyakorlóorvos és delejező. 1851-ben Kolozsvárt volt. A M. Hirlap (1851. 579. szám) kóbor gyógyásznak hívja, kinek több kész munkájára vonatkozó előfizetési felhivását is említi. 1858-ban ismét Pesten az egyenlőségi hadosztály orvosának nevezi magát. 1860. jan. 1. Szent-Pétervárt kelt levelét közli a Győri Közlöny (1860. 21., 22. sz.) Azon év decz. 1. is távol volt, mert leánya M. Milka jelenti az ő nevében hitvese szül. Mayr Katalinnak Pesten történt halálát. 1862-ben 70 éves korában már ismét Pesten írja egyik munkájának előszavát.
Czikkei a Regélőben (1840. Különféle nemzetek szépség iránti részletes fogalmaik, Nevezetes jelesség); az Orvosi Tárban (1846. Az imely vagyis a tengeri hajózás okozta iszonyatos nyavalyáról); a Pesti Divatlapban (1848. Az igaz kormány némely kellékei, Lelki szabadság, A státusadóság eltörlése, Hadsereg, Uzsora és egyedáruskodás korlátozása).
Munkái:
1. De otalgie ejusque speciebus frequentius occurentibus. Viennae, 1820.
2. Örömérzés, melyet ő exc. a nagymélt. erdődi és vöröskői gróf Pálffy Leopold a t. n. Pozsony vármegye örökös fő ispányi és regulta leghiresebb Pozsonyvári örökös kapitánysággal elegyes magyarországi zászlós uri hivatalokra nagymélt. korompai gróf Brunszwik József által történt felméltató ditszentje (?) alkalmával, tiszta szivéből érzett Pozsonyban, az 1822. év kisasszonyhavának 19. napján. (Pozsony.)
3. Édes Gergely vagyis az erkölt diadalma, egy eredeti hősrege; négy cselvékben. Szerzette D. M. D. U. ott, 1824.
4. Az önszeplőzés és a faraszály, az érzékeny szülék, lelkes nevelők és a bizonyos veszélynek vaktába rohanó ifjúság intelmére. Pest, 1847.
5. Egyenlőség, szabadság, testvériség, vagy melyik a legjobb kormány. U. ott, 1848.
6. Az értelmes jó gazda és a nemes takaros honnő naponti foglalkozásaik. U. ott, 1851. és 1853. Három füzet.
7. Az aranyér, vagyis az altest bántalmai és okszerű gyógyítása. U. ott, 1862. (Ezen munkájának borítékán 26 kész munkáját sorolja fel, melyek kéziratban vannak, ilyenek: Diaetetika, Zsidó emanczipáczió, Hasonszenvi gyógyszerek, Romeo és Julia, Misó és Csicsó kalandjai, A gerjély és delejezés titkai sat.).
Kézirata a m. n. múzeumi könyvtár kézirati osztályában: Rhaphsodia a kertészkedésből és szemorvoslást érdeklő észrevételek. Pozsony, 1824. 4-rét tizennégy levél.
Levelei Rumyhoz 1824–31-ig összesen tizenegy darab a magyar tudományos akadémia levéltárában.
Bugár és Flór, Magyarországi orvosrend Névsora 1840-re. Pest 113. lap.
Szinnyei Könyvészete.
Petrik Bibliogr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem