Malcomes Jeromos (reicheneggi báró),

Teljes szövegű keresés

Malcomes Jeromos (reicheneggi báró),
földmívelésügyi miniszteri tanácsos, szül. 1851. decz. 27. Vajda-Hunyadon; tanulmányainak bevégzése után a katonai pályára lépett, melyről azonban csakhamar visszavonult gazdálkodni. 1875-ben állami szolgálatot vállal és mint kataszteri felügyelő a földadó-kataszter elkészítse körül fejtett ki jelentékeny tevékenységet, minek következtében 1885-ben a pénzügyminiszteriumba nevezték ki, hol különösen a regale megváltásánál mint miniszteri biztos közreműködött. A külö földmívelési miniszterium szervezésekor ezen miniszteriumba került és 1891-ben osztálytanácsos lett s a telepítési ügyek, majd a földmívelési szakosztály vezetésével bízták meg, mely hatáskörben, a külföldön tett ismételt tanulmányok alapján, a mezőgazdasági ismeretterjesztés s különösen a mezőgazdasági kisérleti ügy fejlődését mozdította elő. Mint az országos magyar gazdasági egyesület igazgató választmányának tagja, ezen szaktestület egyik vezetője. Elnöke a mezőgazdasági központi kisérletügyi bizottságnak; az országgyűlés elé terjesztendő évi kormányjelentést szerkesztő bizottságnak is tagja; a magyar köztisztviselők fogyasztási szövetkezetének alelnöke. 1898. decz. 18. a III. oszt. vaskorona-rendet, 1899-ben pedig a miniszteri tanácsosi czímet nyerte.
Közgazdasági, jelesen a mezőgazdasági szövetkezés terén irodalmi tevékenységet fejt ki. (Kisgazda szövetkezetek, A szövetkezési ügy fejlődése sat.).
Köztelek 1899. 90. sz.
Kiállítási Lapok 1899. 2. sz.
Pallas Nagy Lexikona XVIII. 214. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem