Malomfalvay (Mártonfalvai) Gergely,

Teljes szövegű keresés

Malomfalvay (Mártonfalvai) Gergely,
szent Ferenczrendi szerzetes és rendfőnök, 1616-ban született, 1638-ban lépett a rendbe s 1643-ban szenteltetett fel. Lector volt és hitszónok. 1654-ben a rend provinciálisává választották. Győrben rendházat alapított. 1655-ben Slavoniába ment a jelenleg Sz.-Lászlónak nevezett rendházba. 1667-ben mint kiérdemesült főnök Cseh- és Lengyelországi rendtartományok biztosává s látogatójává (visitator) tétetett. Nagy tudománya, hivatalokban ügyessége, alázatossággal párosult tekintélye által Leopold király és az ország nagyjai előtt ismeretessé lett; ezért a király erdélyi püspökké nevezte ki; de ezen méltóságot nem fogadta el. Meghalt 1669. ápr. 21. Kis-Martonban (Sopronm.).
Munkái:
1. Belső-képpen indító Tudomány Melyet, némely Theologus Doctoroknak diák irásihoz együgyü elmélkedéssel kapcholkodván, s, édes nemzetének üdvösséges lelki jókat kivánván. Az örökke-valosagnak gyürü-ébe foglalt, és Magyar nyelven tizen-két Elmélkedésre, s, meg-annyi jmádságra Osztott. Es utollyára, az tévelygő atyafiaknak-is, igaz hitet, s, következendő-képpen bóldog Örökké-valóságot kivánván: Az igaz hitnek némelly szükséges ágozatiról; Egy-néhány rövid és sommás letzkével meg jóbított. Seraphim Sz. Ferencz fiai közüll: Leg-méltatlamb és kissebbik Szerzetes .... Bécs, M.DC.LIII.
2. Halottas Predikatzjo. Mellyet a Tek. és Nagys. Groff Ur Bottyani Adam, &c. ő Nagysága szerelmes házastársának, tudni-illik: Az Néhai Tek. és Nagys. Groff Formontin Katalin Asszonynak siralmas Temetésén, Német-Uyuarnal Szetn-Iuán havának X. Napján M. DC. LIII. eszt. prédikállott. U. ott, M.DC.LIV.
Győrffy Pál, Ortus, progressus, vicissitudines ... olim Custodiae nunc ab an. 1729. Provinciae Transylv. O. M. S. P. N. Franc. S. Obs. tituli S. Regis Stephani 1737. cz. munkájában megemlékezik hátrahagyott kéziratairól is.
Sándor István, Magyar Könyvesház. Győr, 1803. 36., 37. l. (Mártonfalvainak írja).
Religio 1850. 1. 20. lap.
M. Könyv-Szemle 1879. 36. l.
Farkvs, Serpahinus, Scriptores Ord. M. S. P. Francisci Prov. Hungariae Reformatae nunc S. Mariae. Posonii, 1879. 23. l.
Szabó Károly, Régi M. Könyvtár I. 369. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem