Marczali (Morgenstern) Mihály,

Teljes szövegű keresés

Marczali (Morgenstern) Mihály,
rabbi, szül. 1824. jún. Szalónakon (Vasm.), kinek úgy atyai, mint anyai ágon való ősatyái öt nemzedéken át rabbik voltak; gyermekkorában atyjától tanult, ki híres talmudista volt, azután a nagymartoni és pozsonyi rabbi-iskolát látogatta. Az utóbbi helyen világi írókkal is megismerkedett; húsz éves korában Pápára ment, hol négy év alatt végezte a gymansiumot; azután egyetemi hallgató lett Prágában, honné 1852-ben hívták meg Marczaliba (Somogym.), hol kiválóan a magyarság érdekében működött; a szélső haladó párt híve volt. Az 1868. országos zsidó congressusnak is egyik kiváló képviselője volt. Morgenstern családi nevét 1875-ben változtatta Marczalira. Meghalt 1889. okt. 5. Marczaliban.
Czikkeket írt a M. Izraelitába, a Pesti Ben-Chananjába, az Izraelita Közlönybe (1868–70) és több külföldi lapba.
Munkái:
1. Beruf, Kampf und Lohn der Rabbiner. Antritts-Rede, Gross-Kanizsa, 1852.
2. Gyászbeszéd gróf Széchenyi István emlékére, U. ott, 1860.
3. Zsinagogai beszéd. U. ott, 1869.
4. A végső tisztelet. Emlékbeszéd Lőwi Sámuel csurgói ker. rabbi fölött. U. ott, 1875.
5. A véd angyal, szombati beszéd. U. ott, 1875.
6. Emlékbeszéd Deák Ferencz fölött. U. ott, 1876.
7. Fegyvereink rosszakaróink ellen. Bpest, 1882.
Kéziratban: Evangelium és Talmud, ívrét 150 lap.
Lippe, Ch. D., Bibliographisches Lexikon. Wien, 1881. 332. l.
Kiszlingstein Könyvészete.
Magyar Zsidó Szemle 1890. 42. l.
Egyenlőség 1891. 1. sz.
Századunk Névváltoztatásai. Bpest, 1895. 155. l.
Pallas Nagy Lexikona XII. 310. l. (Kohn Sámuel.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem