Matók Béla (szecsóri),

Teljes szövegű keresés

Matók Béla (szecsóri),
ügyvéd; mint 1848–49. honvéd százados végig küzdötte a szabadságharczot, mely után hat hónapi nehéz fogságot szenvedett. Kiszabadulva a fővárosban ügyvédkedett; később főszolgabiró, majd Hódmezővásárhely főügyésze lett. Különös érdeme az is, hogy a nemzetiségi congressuson az ismert ellennyilatkozatot ő eszközölte ki. A zenével is foglalkozott, több magyar dallam szerzője, közülük a Kertem alatt faragnak az ácsok és a Fekete szem éjszakája czíműeket ma is országszerte éneklik. Az országos nemzeti szövetség szervező bizottságának alelnöke volt, a szövetségnek pedig igazgatósági társelnöke. Meghalt 1897. szept. 11. Budapesten 68 éves korában.
Czikkei a Pesti Naplóban (1851. 516. sz. sat. Aradmegyei levelek, 1854. 288. sz. Hodmezővásárhely decz. 8., 1856. 344. sz. Egy pár szó a magyar zene ügyében); a Vasárnapi Ujságban (1856. Óvszer a veszettség ellen, 1870); a Napkeletben (1857. 32. sz. Csérei Berei Farkas András életrajza, Zajtai István álnév alatt); a Honban (1869. 71. sz. Egy régi okmány 1781-ből, status maximák Magyarország részére Grossing Ferencz Rudolf után), a Pesti Hírlapban (1885. 191. sz. A czímkórság); az Ország-Világban (1895. rajz); költeményei a M. Néplapban (1857), a Hölgyfutárban (1857–1858), a Kalauzban (1858), a Nővilágban (1858), a Győri Közlönyben (1858) és a Divatcsarnokban (1860–62), az Ország-Világban (1897).
Munkái:
1. Mezei virágok. Költemények. Pest, 1870.
2. Zsidó-kérdés Magyarországon Nro 2. Történelmi, társadalmi és törvényes szempontból tárgyalva. Bpest, 1881.
Levele Simonffy Kálmánhoz 1856. nov. 7. Hódmezővásárhelyről (a m. n. muzeumban).
Hódmezővásárhelyi Emlék cz. almanachot szerkesztett 1873-ban, mely a város történelmét és társadalmi fejlődését is tartalmazza; megjelenéséről azonban nincsen tudomásom.
Századok 1873. 371. l.
Petrik Könyvészete.
Kiszlingstein Könyvészete.
1897 Budapesti Napló 255., Pesti Hirlap 255., Budapesti Hirlap 257., Vasárnapi Ujság 38. szám. Nekr.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem