Nagel Emil,

Teljes szövegű keresés

Nagel Emil,
orvos-sebész doktor, szülész, szemész, nyug. tanár és kórházi igazgató, kir. tanácsos, szül. 1817. jún. 30. Makón (Csanádmegye); ott nevelkedett 1829-ig, azután Aradon és Szegeden járt a gymnasiumba. 1832-ben Pesten magánúton készült a VI. gymnasiumi tantárgyakból és a vizsgát letette; ekkor egy évig szünetelt. 1834-ben a bölcseleti osztályba lépett az egyetemen. 1835. Bécsbe ment az orvosi cursusra. A görög és franczia nyelvet magánszorgalommal sajátította el. A német nyelvet jól értvén, a Zalán futása egy részét lefordította s kéziratát bemutatta Vörösmartynak, ki bizonyítványt írt arról, hogy a magyar nyelvet tökéletesen érti. Bécsben magánleczkeadással tartotta fenn magát és 1841-ben doktoratust tett. 1842-ben a bécsi általános kórházba mint gyakornok vétetett fel. Miután ösztöndíjat eszközölt ki, felvétetett műtői tanfolyamra. Ennek végeztével Temesvárt telepedett le s Lonovits József püspöknek is orvosa volt. 1848-ban az ottani katonai kórház egyik osztályát, mint rendelő orvos, vette át. 1849-ben Belgrádon és Slavonián át Zágrábba, Gráczba és Bécsbe utazott, hol a katonai kórházban teendő szolgálatra ajánlkozott és a császári 5-dik tábori kórházzal Kecskemétig nyomult elő; itt typhusba esett és Pestre vitetett vissza, hol a Ludoviceumban a szem- és sebészi osztály főnökévé neveztetett ki. 1852-ben mint udvari orvos működött rövid ideig, míg jún. a kolozsvári orvos-sebészi akadémián a sebészet tanárává, később, mikor az országos szemészeti intézetek felállíttattak, a kolozsvári intézetnek igazgató- és rendelő-orvosává neveztetett ki. 1868-ban betegeskedése miatt lemondott tanári állásáról és nyugalomba vonult; azóta Bécsben, Győrben vagy Budapesten tartózkodott, hol 1892-ben meghalt. 1850. a budapesti orvosegylet, 1855. a berlini Verein für wissenschaftliche Heilkunde választotta levelező-tagjává.
Czikkei vannak a Jelenkorban (1834); az Orvosi Tárban (1846), a Természetbarátban (1847), a Zeitschrift für Natur- und Heilkundeban (1850–57.), az Orvosi Hetilapban (1859., 1861–1870), a M. orvosok és természetvizsgálók Munkálataiban (X. 1865), a Szemészetben (1871), a Hasonszenvi Lapokban (1874); írt még a Nemzetgazdasági Szemlébe (1882), a bécsi Neue Freie Pressebe, az Allgem. Mediz. Zeitungba, a Wiener Medizin. Wochenschriftbe, a Wiener Landwirthschaftliche Zeitungba. Ezekből több czikk különnyomatban is megjelent. 1880-tól a Wiener statistische Monatschriftnek rendes munkatársa volt.
Munkái:
1. Népszerű értekezés a szem gondviseletéről. Buda, 1850. Ábrákkal.
2. A csonttörések, kórboncztani, kórtörténeti és gyógyeljárási tekintetben. Pest. 1862. Rajzokkal.
3. Methode oder Schablone? Darstellung eines praktisch bewährten Verfahrens, um den Luftzutritt zur Chloroformdamphe zu reguliren. Wien, 1871. Tábla rajzzal.
4. Der Schlaf. Berlin, 1874.
5. Die Seekrankheit. Berlin, 1876.
Szinnyei Könyvészete.
Vasárnapi Ujság 1892. 22. sz. (Nekr.) és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages