Náray György,

Teljes szövegű keresés

Náray György,
esztergomi kanonok, N. István és Kórodi Anna ág. ev. szülők fia, szül. 1645. ápr. 23. Pálózon (Zalam.); már kora ifjúságában római katholikus nevelést nyert egyik rokonától; iskoláit Győrben és Nagyszombatban végezte. Győrött élete nagy veszedelemben forgott, beleesett a Dunába s csak úgy tudott kimenekülni, hogy két deszkát sikerült megragadnia. A nagyszombati jezsuita collegium rektorának ajánlása folytán 1666-ban bejutott a római collegium germanico-hungaricumba. Harmadfél év mulva azonban betegeskedése miatt kénytelen volt visszatérni hazájába. 1668-ban misés-pappá szenteltetett és az egri püspök maga mellé vette káplánjának. 1674-ben plébános lett Csütörtökön, 1677. alesperes, 1680. pedig püspökii plébános. Bírta e mellett a sz. Andrásról nevezett javadalmat is Pozsonyban. 1684. jún. 9. pozsonyi kanonokká neveztetett ki. 1685. és 1689-ben a sz. Imréről nevezett papnevelő-intézet kormányzója, 1686-ban a káptalan decanja volt. 1690. márcz. 4. az esztergomi káptalanban nyert stallumot. Itt előbb tornai, 1691. ápr. 21. zólyomi esperessé lépett elő. 1692-ben egyházlátogatást tett főesperessége területén. Nemcsak apostoli buzgalmú szónok, hanem költő is volt. Meghalt 1699. decz. 5-én Nagyszombatban.
Munkái:
1. NoVVs AnnVs BIsseXtILIs CVM pLVrIbVs speratIs aeternVs qVoqVe feLIX, appreCatVs, ParoChIs ZoLiensibus Cae terisqVe PraesbIterIs (= 1692.), medio Epistolarum & monitiuncularum subsequentium. Tyrnaviae.
2. A Szentháromság olvasójáról. Imádság szükségéről és módgyárul. Tyrnaviae, 1693.
3. Lyra Coelestis svavi concordia Divinas Laudes personans. Hominumqve animos A Terrenis Ad Coelestia avocans. Elaborata, et juxta Musicales Notas In Harmoniam adoptata. Nuncque primo Typis edita: Opera & studio… Tyrnaviae, 1695. (A szöveg legnagyobb részét magyar énekek teszik hangjegyekkel.)
Latin levele, magyar utóirattal, kelt Esztergomban 1695. jún. 22. Bizonyos tartozások tárgyában magát mentegeti és a káptalant kéri, hogy vele méltányosan és kegyesen bánjanak. (Tört. Tár 1881. 265. lap.)
Kéziratban maradt: Adnotationes variae. Romae, 4-rét és Conciones festivales et dominicales. Püspökini, 12-rét. (Mindkettőt az esztergomi főegyházmegyei könyvtár őrzi.)
Toldy, M. nemzeti irodalom története.
Szabó Károly, Régi M. Könyvtár I. 592., II. 467., 491. l.
M. Könyv-Szemle 1882. 311., 316. l., 1892–93. 352. l.
Uj M. Sion 1884. (Békesi), 1886. 832. l.
Zelliger Alajos, Egyházi írók csarnoka 348. lap.
Kollányi Ferencz, Esztergomi kanonokok 310 l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem