Pákh Mihály,
Pákh Mihály,
ág. ev. superintendens, P. Mihály és Heutschy Zsuzsánna szegény szülők fia, szül. 1795. okt. 18. Dobsinán (Gömörm.); gymnasiumi tanulmányait Rozsnyón, a theologiát 1814-től Pozsonyban, a jogot 1816-tól Debreczenben és 1819–20. a bécsi egyetem prot. theologiai intézetében végezte. (Időközben 1813–1814-ben 13 hónapig nevelő volt a Tornallyai családnál Tornallyán, 1817–1819-ben Dobsinán tanító is volt). Alig végezte a hittani folyamot, midőn 24 éves korában meghívást kapott egy felsőausztriai Kematten nevű falu ev. egyházában. A jeles készültségű s tudományos törekvésű ifjú elfogadta e csekély állomást, hogy az Ausztriában elszórva élő kevés számú prot. hívek egyházi életének némi kedvező lendületet fog adhatni. 1821-ben szülőföldén megnősülvén, visszautaztában Rozsnyón egy napot töltött, midőn az ottani lelkész hirtelen megbetegedett és helyette megtartotta rögtönzött egyházi beszédét, mely oly hatást tett, hogy a meghalt lelkész helyére 1822. jan. 28. őt választották meg lelkészüknek és ugyanott, hogy magyarul, németül és tótul kellett hirdetnie az Isten igéjét, 12 évig működött. A jeles szónok híre elhatott távolabb egyházakba is. Igy 1834. jan. 14. a XVI szepesi város fő- és székhelyének tekintélyes evang. gyülekezete hívta meg papjának Iglóra, hová családjával költözött. 1841. jan. 17. a Rozsnyón tartott tiszai egyházkerületi gyűlésen jegyzőnek választatott; 1842-ben a szepesi városok alesperesévé, 1847. ugyanott főesperessé, 1848. júl. 19. pedig az Eperjesen tartott egyházkerületi gyűlésen a tiszai egyházkerület superintendensévé választatott és ugyanazon évben a Pesten tartott generalconvent ülésében résztvett. Mint szabadelvű hazafi a magyar ügyért lelkesedett; a miért is Vogel osztrák tábornok foglyul vitte magával Rozsnyóra. Midőn az oroszok Szepesmegyébe is betörtek, Iglóról Dobsinára, majd Holló-Patakra, Redovára s Felső-Sajóra menekült. 1850-ben superintendens társaival együtt hivatalától felfüggesztetett. 1852. február 2. Iglón elfogták és Kassán aug. 12. négy évi súlyos börtönre ítéltetett és még 1854. ápr. 24. Josephstadtban történt kiszabadulása után sem léphetett be ismét papi iglói hivatalába. 1856-ban Rimaszombat evang. községe választotta meg a hirtelen megöregedett, roncsolt egészségű férfiút lelkészének és e hivatalát aug. 24. foglalta el. Azon év okt. 19. a nyiregyházai község hívta meg papjának; 1857. jan. 18. pedig a kevésbbé jövedelmező Dobsinára, szülőhelyére választották meg; a honvágy hívta honába, hova 1857 tavaszán költözött át és ápr. 12. tartotta belépő beszédét, de alig töltött hét hónapot az egyház körében, szélütési roham örökre ágyba fekteté s 1859. decz. 24. meghalt. A hálás község 1860. szept. 29. emlékoszlopot állított sírjára.
Munkái:
1. Worte der Ermunterung. Rosenau, 1820.
2. Egyházi beszéd, mellyet az ágost. vallású nagytiszt. Tisza mellyéki superintendentiának 1833. eszt. szeptemb. 26., 27. napján Rozsnyó városában tartott gyűlése alkalmával mondott. Pest, 1834.
3. Worte am Sarge des weil. wohlgeb. Herrn Martin Köhler Richters der XVI Zipser Städte. Iglo am 19. Jänner 1840. Leutschau.
4. Predigt zur Gedächtnissfeier der Reformation. Kaschau, 1841.
Nevét Packhnak is írta.
Magyar Hirlap 1852. 852. szám. (Haditörv. ítélet).
Protestáns Képes Naptár 1860. 29. l. arczk.
Vasárnapi Ujság 1868. 6. sz. arczk.
Petrik Bibliogr.
Hörk József, Az ev. Tiszakerület püspökei. Kassa, 1888.
Pallas Nagy Lexikona XIII. 714. lap.
Weber, S., Ehrenhalle verdienstvoller Zipser des XIX. Jahrhunderts. Igló, 1901. 28. l. fénynyom. arczk.
