krónikájának prologusa e szavakkal kezdődik: «Pdictus magister ac quondam bone memorie gloriosissimi Bele regis Hungarie notarius N. suo dilectissimo amico, uiro uenerabili et arte litteralis scientie inbuto, salutem et sue peticionis effectum.» A Pdictus-t a kutatók egyrészt P. dictus-nak, másrészt praedictusnak olvassák; a szöveg e szerint vagy egy «P-nek nevezett mester»-ről, vagy egy «megnevezett mester»-ről tesz említést. Azok a kutatók, a kik a «P. dictus» mellett foglaltak állást, a névtelent rendszerint olyan Árpádkori notáriusokkal azonosították, a kiknek neve P betűvel kezdődik. Ebben az irányban Kollár Ádám, a bécsi udvari könyvtár igazgatója koczkáztatta meg az első véleményt, midőn 1771-ben IV. Béla Péter nevű notáriusát szóba hozta. Pray csakhamar kiderítette, hogy e Bélának nem volt ilyen nevű kanczellistája s egyidejűleg kifejezte azt a véleményét is, hogy a névtelen esetleg IV. Béla Pál nevű alkanczellárjával volna azonosítható. Később Katona István I. és II. Béla korával kisérletezett, de mivel P-vel kezdődő alkalmas nevet találni nem tudott, örömmel fogadta azt az 1785-ben kiadott Spiesz-féle híres oklevelet, a melyet III. Béla országos tanácsának egyik tagja, a király egykorinak nevezett notáriusa, Pál erdélyi püspök 1181-ben állított ki (hoc cyrographum factum est a P. Vltrasiluano episcopo). Midőn Katona e Pált szóba hozta, a keresett névtelennel való azonosítás oly meggyőzően hatott, hogy még az éles elméjű Pray is hűtelen lett IV. Béla Pál nevű alkanczellárjához. E tekintélyekkel szemben Szeredai Antal kétkedése és Engelnek az a helyes megjegyzése, hogy a néhainak nevezett III. Bélát ez a Pál püspök nem élte túl, semmit sem használt. Mellette határozottan állást foglaltak Schwartner Márton, Eder József, Szirmay Antal, Molnár János, az oláh Maior Péter, Réső-Ensel Sándor, Fábri Pál és Horvát István. Azok, a kik a névtelent I. és II. Béla jegyzőjének tartották, Pál erdélyi püspök hitelét nem tudták megingatni. Köztük a német Cassel az 1055-iki tihanyi alapítólevél íróját, Miklóst, Foltiny János az 1067-iki Dersy érseket, Fejér György egy 1134-ben szereplő Pétert, Enessy György egy Vilcina Péter nevű egyént, Podhradszky egy 1146-ban szereplő Péter comest, Békey Ödön pedig egy 1143-iki Pált hozott szóba, a nélkül, hogy jegyző voltukat is bebizonyították volna. Cornides szintén II. Béla korának híve volt s a titokzatos szerzőt Benedeknek tartotta, mivel a krónika kezdőszavait Bdictusnak, azaz Benedictusnak olvasta. A baj csak az volt, hogy egy ilyen nevű notárius emléke nem maradt reánk. IV. Béla korának hívei közül Bartal György, Mátyás esztergomi érseket tartotta a krónika szerzőjének, holott Mátyás a tatárjárás vértanuja volt és így «néhai jóemlékezetű» ura halála után krónikát nem írhatott. Az újabb írók közül Marczali Henrik IV. Béla Pous nevű jegyzőjét tartja a névtelennek. Ez túlélte ugyan urát, de ugyane czímen szóba hozhatta volna azt a Pál nevű alkanczellárt is, a kire először Pray terelte rá a figyelmet. Mivel Mátyás Flórián, Pauler Gyula és Sebestyén Gyula múzeumi őr újabban bebizonyították, hogy a névtelen krónikás III. Béla jegyzője volt, nyilvánvalóvá tették azt is, hogy I., II. és IV. Béla kanczellistáival kisérletezni teljesen meddő dolog. Mivel III. Bélának az a Pál nevű jegyzője, a ki utóbb erdélyi püspök lett, urát nem élte túl, Pauler Gyula egy 1181-iki oklevél írója gyanánt szereplő másik Pált azonosított a szerzővel. Sebestyén Gyula azonban kimutatta, hogy ezt az oklevelet nem Pál (Paulus), hanem az a Saul (Saulus) írta, kinek nevét csakis az oklevél kiadói ferdítették el. A másfél százados kutatás utolsó hozzávetése, hogy a krónikát Adorján erdélyi püspök, III. Béla egykori jegyzője s idősb fia (Imre király) politikusa írta 1203-ban Jakabnak, III. Béla ifjabb fia (II. András herczeg) nevelőjének s későbbi kanczellárjának. Ez a meghatározás, a melyet minden, rendelkezésünkre álló adat támogatni látszik, Sebestyén Gyula m. nemzeti múzeumi őrtől származik.