Pálosi Dénes,

Teljes szövegű keresés

Pálosi Dénes,
felső-kereskedelmi iskolai tanár, szül. 1863 márcz 5. Makkfalván (Maros-Tordam.), hol atyja evang ref. kántortanító volt, középiskoláit a nagyenyedi ev. ref. kollegiumban végezte s ott szerzett tanítói oklevelet. Üzleti gyakorlatra mint részvénytársulati felügyelő bizottsági tag tett szert. Három évig a zilahi ev. ref. gymnasiumban tanított és három évig Ilosván (Szilágym.) volt paptanító. Ezután a budapesti paedagogiumba iratkozott be, hol a mathematikai és természettudományi szakcsoportból nyert polgári iskolai oklevelet; egy évig Kaposvárt vezetett egy magániskolát. 1890 óta a temesvári Wiesner-féle felső kereskedelmi iskolában mint rendes tanár működik; tanítja a mennyiségtant, könyvviteltant és irod. munkálatokat. Az önképzőkör vezetője. Megalakította Temesvárt a magántisztviselők országos nyugdíjegyesületének választmányát. Egyik szomszéd községben takarék-egyletet létesített és azt ma is vezeti; ugyanott magyar társaskört szervezett.
Kereskedelmi czikkeket írt a Kereskedők Lapjába s a temesvári polgári és keresk. iskola Értesítőjébe (1891. A biztosítás); a Tisztviselők Lapjába (1892–93., 1895. A kereskedők szövetkezése sat.).
Munkái:
1. Az egyszeres könyvvitel elmélete és gyakorlata. Temesvár, 1895.
2. Kettős könyvvitel elmélete és gyakorlata. U. ott, 1896. 15 mintával.
Felolvasásokat tartott szakdolgokról.
Schack Béla, Kereskedelmi iskoláink és tanáraik. Bpest, 1896. 80. l. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem