Pulay Kornél

Teljes szövegű keresés

Pulay Kornél
volt polgármester és országgyűlési képviselő, szül. 1834-ben Baán (Komáromm.); alsó gymnasiumi tanulmányait Komáromban, a felsőket és a jogi tanfolyamot pedig Pozsonyban és a budapesti egyetemen végezte 1855-ben és ügyvédi oklevelet nyert. Az alkotmányos élet megnyiltával 1860-ban Kormáommegye aljegyzőjévé választatott meg. 1861-ben a megyei tisztikarral együtt visszalépett a szolgálattól és egész 1867-ig Komáromban ügyvédeskedett. 1867. ápr. Komárommegye főügyészévé választatott, de csak nehány hónapig töltötte be ez állást, mert már a jún. városi általános tisztújításkor a polgárok bizalma Komárom polgármesteri székébe emelte. Ez állást nyolcz évig töltötte be. Polgármesterségének idejére esik a városi közös iskola létesítése, a város rendszeres csatornázásának és kövezésének megkezdése s számos más nagyobb intézkedés, melyekben P. mindig főtényezőként szerepelt. Az 1875. általános képviselő-választáskor Komárommegye csallóközi járása Zámory Kálmán ellenében országgyűlési képviselővé választotta. A következő választáskor kerületében, gróf Somsich Iván függetlenségi pártival szemben megbukott, de nem sokára Ghyczy Kálmán komáromi képviselői mandátumáról leköszönvén, helyébe ottani képviselővé választatott és így képviselő volt 1887-ig. Mint képviselő jelentékeny részt vett a lótenyésztés emelésére alakult részv.-társaság megteremtésében, melynek 1885-ig igazgatója volt. P. mint kitünő sportsman az utóbbi időban a Vadász- és Versenylap szerkesztését is vitte. Néhány évig a lóversenyzésben is részt vett és egy pár lovával győztes is volt. A Komárom-vidéki takarékpénztárnak ő volt egyik alapítója s hosszú éveken át elnöke. Meghalt 1893. aug. 30. Budapesten.
Sportczikkei 1874-től a Vadász- és Versenylapban jelentek meg, országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.
Halász Sándor, Országgyűlési Almanach. Képviselőház. Bpest, 1886. 138. l.
Vasárnapi Ujság 1893. 36. sz. (Nekr.).
Komáromi Lapok 1893. 35. sz.
Pallas Nagy Lexikona XIV. 275. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem