Puskás Tivadar (ditrói)

Teljes szövegű keresés

Puskás Tivadar (ditrói)
elektrotechnikus, a budapesti telefon-hálózat bérlője, a «Telefon Hírmondó» feltalálója, szül. 1845-ben Erdélyben, hol atyja P. Ferencz nagytehetségű vállalkozó volt és fiát kitünő nevelésben részesítette; de a fiatal P. alig végezte be a Theresianumban tanulmányait, atyja tönkre jutott és ő itthagyta hazáját azzal az elhatározással, hogy külföldön vagyont szerez és családja hírnevét és gazdagságát helyreállítja. Londonban a Brothers Woaring czéghez lépett be s mint e czég megbizottja a 70-es években vezette az éjszakkeleti vasút építését Magyarországon. Innét 1875-ben Amerikába ment és Colorado államban ezüstbányát vásárolt, mely nagy vagyonhoz juttatta. New-Yorkban megismerkedett Edisonnal, ki munkatársául fogadta. Ő képviselte Edisont a párisi világkiállításon. Budapesten és Párisban ő alkotta meg a telefonhálózatot; a párisit ő vezette. Bátyja P. Ferencz elhunytakor végkép Budapestre költözött és átvette a telefonhálózat vezetését. 1893-tól legfényesebb találmánya, a beszélő ujság. Kitünően vívott, lovagolt és zongorázott. A 70-es években Philadelphiában kimutatta a hirhedt Keley szédelgéseit, ki állítása szerint új erőt fedezett föl és ezért egy consortium révén részvényeket bocsátott ki; a próba alkalmával P. felfedezte Keley csalását és a New-York Heraldban leleplezte az egész szédelgést. P. egész életében találmányokon törte a fejét; voltak milliói, aztán elvesztette, de majd újabb vállalatokkal ismét visszaszerezte. Párisban egyszerre huszonhárom különböző vállalatba vágott; ezen 23 vállalat egyszerre két és fél milliót nyelt el. Magyarországon is több vállalata volt; így Máramarosban van aranybányája, Erdélyben pedig petróleum-forrása; ezen forrás körül egész falut alapított: Ozokeritet. Páris közelében egy villájában a kormányozható léghajó megalkotásán munkálkodott; de ezen repülőgép próbái csak félig sikerültek. Feltalálta a módját annak, a mit Edison nem tudott elérni, hogy telefonnal a legtávolabb vidékre is lehet beszélni. 1893. febr. 15. kezdett először működni a telefon-ujság. Midőn nagyon gyötörték a neuralgikus bántalmak s folyton kocsit kellett használnia, azon törte a fejét, hogy mint lehetne olyan kocsit feltalálni, a mit tisztán villamos erő hajt, nem pedig benzin, mint a most divatba jött önműködő kocsikat. S neki ez is sikerült. A kocsit egy adamstali gyáros (Prága mellett) el is készítette, csak át kellett volna vennie, azonban 1893. márcz. 17. Budapesten történt halála ebben megakadályozta.
Találmányairól a hazai és külföldi lapokba sok czikket írt.
Budapesti Hirlap 1893. 76. szám.
1893: Vasárnapi Ujság 13. sz. arczk., Nemzet 75. sz. esti k., Nemzeti Hirlap 28. sz. arczk.
Pallas Nagy Lexikona XIV. 288. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem