Rakics Vincze,
Rakics Vincze,
görög keleti vallású lelkész, született a XVIII. század elején Zimonyban, a péterváradi határőrvidéken; az eredeti Vazul keresztnevét a szerzetbe léptekor Vinczére változtatta. Nős volt és mikor neje meghalt 1786-ban a feneki (Szerémm.) kolostorba vétette fel magát, hol szerzetes volt és ugyanazon év júl. 5. Stratimirovich István karlóczai püpök pappá szentelte. Midőn a török háború kitört, 1788–91-ig a császári hadseregben mint tábori lelkész működött és többnyire Sabáczon tartózkodott. A háború után visszatért kolostorába, hol a szerzetesi életben fokonként előrehaladt, egymásután paraklesiarchus, gyontató Zimonyban, vikárius, végre 1796-ban hegumen lett. 1798-ban a trieszti görög keleti egyházközség hívta meg lelkészének, hol több évig működött. 1807 után lemondott hivataláról és Szerbországba vonult nyugalomba s ott is halt meg 1824 körül.
Irodalmilag theologiával foglalkozott, de írt költeményeket is és kiadott egy szerb társalgási könyvet.
Munkái:
1. Istorija monastria Feneka. Buda, 1799. (A feneki zárda története.)
2. Cvět dobro deteli. U. ott, 1800. (A jóltevő virága, ford. görögből).
3. Pesnj istori ćeskaja. U. ott, 1808. (Szent Elek története, versben.)
Többi munkáit Safarik fölsorolja, melyek mind szerb nyelven és külföldön jelentek meg.
Safarik, Paul Jósef, Geschichte der südslavischen Literatur. Herasugegeben von Josef Jireček. Prag 1865. III. Das Serbische Schriftthum.
