Sárkány Sámuel (ilenczfalvi),

Teljes szövegű keresés

Sárkány Sámuel (ilenczfalvi),
ág. ev. püspök, S. Sámuel ev. lelkész és Clementis Apollonia fia, szül. 1823. január 19. Dunaegyházán (Pestmegye); gymnasiumi tanulmányait a tolna-szent-lőrinczi és aszódi gymnasiumban, majd a selmeczi lyceumben végezte; meghitt barátja, tanuló- és lakótársa volt Petőfinek. Theologiai tanulmányait Pozsonyban és a jénai egyetemen (1843) hallgatta. Ezután mint felolvasó Feldinger Frigyes mellett tartózkodott Temesvárt és vele beutazta Német-, Franczia- és Angolországot és megtanulta a franczia nyelvet. 1848-ban a pilisi egyház márcz. 27. elhunyt atyja helyébe lelkészszé választotta. Mint kiváló hitszónok Nyári Pálnak a figyelmét is felkeltette és mint egyházkormányzó is számos érdemeket szerzett. 1872-ben mint a bányai egyházkerületnek püspökjelöltje egy szavazattal kisebbségben maradt; de ugyanekkor a kerületi gyámintézet elnökévé választotta meg. 1890-ben az egyházkerület püspökévé választatott. 1895. novemb. 2-tól a főrendiház tagja volt. 1897. febr. 9., midőn lelkészkedésének ötven éves jubileumát ünnepelte, ő felsége kegyelméből «ilenczfalvi» előnévvel régi nemességének megujitását nyerte. 1905-ben lemondott püspöki tisztéről.
Czikke és beszéde (a Hon 1879. 34. sz. Petőfi egy régi pajtásának levele Ompolyihoz; a többi lapok is utánnyomták); a Prot. Egyh. és Isk. Lapban (1890. 51. sz. Püspöki székfoglalója).
Munkái:
1. Gyász-beszéd mellyet néhai Nyáregyházi báró Nyáry Antalné, szül. Felső-Kubinyi és Nagy-Olaszi Kubinyi Jozefa asszonyság gyász-istentisztelete alkalmával mondott 1856. jul. 7. Pest, 1857.
2. Oltári imádság és egyházi beszéd. A bányai ág. hitv. evang. egyházkerület aszódi leánynevelő-intézetének megnyitó-ünnepén 1891. szeptember 8. tartottak. Bpest, 1891. (Horváth Sándorral együtt.)
Fővárosi Lapok 1879. 31. sz.
Prot. Képes Naptár 1889. arczk.
Petrik Bibliogr. és Könyvészete 1886–1900.
1890: Vasárnapi Ujság 49. sz. arczk., Szarvas és Vidéke 22. sz., Evang. Glocken 214. l.
Téli Ujság 1892. 10. sz.
Pallas Nagy Lexikona XIV. 882. l.
Budapesti Hirlap 1897. 42. sz.
Sturm-féle országgyűlési Almanach. Bpest, 1905. 50. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages