Széchenyi Ödön (sárvári és felsővidéki gróf)

Teljes szövegű keresés

Széchenyi Ödön (sárvári és felsővidéki gróf)
török altábornagy, a szultán tábornok-hadsegéde és a cs. török tűzoltóezred főparancsnoka Konstantinápolyban, gróf Széchenyi István az Akadémia megalapítójának fia és gr. Sz. Béla, az Akadémia igazgató-tagjának testvéröcscse, szül. 1839. decz. 14. Pozsonyban; tanulmányait a szülői házban végezte s már korán nagy hajlandósággal viseltetett a gépészet és a hajózásra vonatkozó ismeretek iránt. Megszerezte az I. osztályú hajóskapitányi oklevelet s utazásai alkalmával, melyek az egész európai kontinensre kiterjedtek, minden alkalmat megragadott, hogy tapasztalatait bővítse. Mint a fővárosi közmunkák tanácsának tagja, nagy tevékenységet fejtett ki, mely különösen a budavári hegypálya (sikló) dolgában vezetett eredményre. Fényes eredménynyel szervezte 1863. a budapesti tűzoltóságot. Az ottoman birodalom részéről őt hívták meg egy hasonló intézménynek Konstantinápolyban való szervezésére. Sz. elfogadta e meghívást és 1874. Konstantinápolyba utazott s ott tervezete szerint egy egészen katonai berendezésű tűzoltódandár alakult, mely Sz. parancsnoksága alatt áll. Ez idő szerint a szultán tábornokhadsegéde, altábornagy, a tűzoltó-ezred s a cs. tengerész-tűzoltó-zászlóalj főparancsnoka. Megkapta az oszmán legfőbb érdemrendeket, melyeken kívül egyéb külföldi rendjelekkel is kitűntették.
Czikke a M. Sajtóban (1862. 282., 284. sz. A tűzoltó-egyletek hasznosságáról).
Munkája: Tűzoltás körül tett általános tapasztalatok. Pest, 1864.
Ország Tükre 1862. 21. sz. arczk.
Fővárosi Lapok 1864. 8. sz.
Magyarország és a Nagyvilág 1870. 26. sz. arczk.
Hazánk és a Külföld 1871. 38. sz. arczk.
Vasárnapi Ujság 1871. 38. sz. arczk., 1878. 25. arczk. 1880. 23. sz. arczk.
Petrik, Könyvészete.
M. Nemzetségi Zsebkönyv. Főrangú családok. Bpest, 1888. 232. l.
Pallas Nagy Lexikona XV. 487. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem