Tabajdi Károly

Teljes szövegű keresés

Tabajdi Károly
jogi doktor, Aradmegye és város főispánja, szül. 1833. nov. 10. Nagy-Zerénden (Aradm.), hol atyja T. Dániel jegyző volt; a gymnasiumi tanulmányokat és a jog két folyamát Debreczenben, a III. és IV. évfolyamot Pesten végezte. Ezután Simon Florent ügyvédi irodájában működött két évig; innét Aradra Csemeghi Károly irodájába került. 1860. letette a jogdoktori szigorlatot. 1861. megyei I. aljegyző volt a megyék feloszlatásaig. Ezen idő alatt megnősült és ügyvédi irodát nyitott, kezdetben Tagányi Istvánnal, aztán csakhamar egyedül, 1867. a kiegyezés után megyei főjegyző lett, 1869. kincstári ügyész Pécskán; ez állásában a kir. törvényszékek szervezéseig maradt. 1871. decz. 28. a megye alispánjává választatott. Mint alispán 1872-ben ő vitte keresztül az 1871. XVIII. t.-cz. értelmében a községek rendezését, még pedig úgy, mint az kevés megyében sikerült. 1874. jan. 1. életbe léptette a megyei jegyzők nyugdíjintézetét; 1879. márcz. kir. tanácsos lett és jún. 29. Aradmegye és sz. kir. város főispánjává neveztetett ki. 1879. júl. 21. tartá főispáni székfoglalását. Ekkor mondott beszédét az összes hazai sajtó örömmel fogadta, mert e beszédében a becsületes és kitartó munkának, a hazafias küzdelmeknek és a magyar állameszme fenségének emelt oszlopot. 1880. Krassó megye, majd pedig az 1881. LV. t.-cz. értelmében az egyesített Krassó-Szörény megyék főispánjává neveztetett ki; ő hajtotta végre a két megye egyesítését és tisztújítást. 1881-ben megalakította a megyei tisztviselők nyugdíjintézetét. Különös érdeme, hogy a magyarok és rumének közötti surlódásokat elenyésztette. 1886. okt. 7. meghalt Aradon.
Czikke a Kölcsey-egyesület Évkönyvében (1884. Kölcsey F. és a Kölcsey-egyesület).
Szerkesztette 1868-ban a Deákpárti Aradi Lapokat, melyben az ő politikai és jogi czikkeinek köszönhető, hogy a Deákpárt az évi választásoknál győzött úgy a városban, mint a megyében.
Lakatos Ottó, Arad története. Arad, 1881. 88. l.
Délmagyarországi Lapok 1886. 252. sz.
Aradi Képes Naptár 1887. 45. l. arczk.
Somogyi Zs., Főispánok Albuma. Szomathely, 1889. 43., 263. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem