Tallián Béla (vizeki)

Teljes szövegű keresés

Tallián Béla (vizeki)
val. belső titkos tanácsos, volt főispán és képviselőházi alelnök, T. András 1848–49. honvédezredes fia, szül. 1851. Szabáson (Somogymegye); gymnasiumi tanulmányait Budapesten és Szegeden végezte; a jogot Pozsonyban hallgatta, a hol 1873. államtudományi államvizsgát tett. Tartalékos huszárhadnagy. 1873. Torontálmegye tiszteleti aljegyzője, 1874. helyettes, majd főszolgabiró lett a billedi járásban; innét azonban csakhamar áthelyeztette magát a török-kanizsai járásba, a hol 1879-ig működött. 1877. a koronás arany érdemkeresztet kapta. 1878. és 79-ben a szegedi kir. biztosság tagja volt. 1880. főjegyző-helyettes lett; még azon évben alispánná választatott. Alispánsága alatt létesültek a tiszti és jegyzői nyugdíjegyletek. 1889. Somogy, 1892. Békés- és Csongrádmegyék főispánjává neveztetett ki. Ugyanekkor az agrár-socialismus bajainak orvoslására Békésmegye területére kormánybiztos lett, mely állásáról, valamint Csongrádmegye főispáni állásától 1894-ben mentetett fel s ez alkalommal a szent István-rend kiskeresztjét nyerte. Somogymegyei főispánsága alatt 1887-ben Balaton-szabályozási, 1888. Dráva-szabályozási kormánybiztos volt. 25 éves szolgálati jubileuma alkalmával békésvármegye és Gyula város részéről nagy ovátiókban részesült. 1896-ban a törökkanizsai kerület részéről mint szabadelvűpárti választatott meg a képviselőházba, melynek 1899. márcz. 2. és 1901. egyik alelnöke volt. 1901. szept. 11. óta valóságos belső titkos tanácsos. 1902. máj. 5-től a m. kir. szerb nemzeti congressus kir. biztosa és 1903. nov. 3. a Tisza István minisztersége alatt földmívelésügyi miniszterré nevezték ki.
Munkája: Törvényjavaslat a munkások és cselédek sorsának betegség, baleset, rokkantság és aggkor esetére való biztosításáról. Benyújtotta... Bpest, 1896.
Programmbeszédei az egykorú lapokban; országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.
Jegyzői Almanach. Bpest, 1893. arczk.
Pallas Nagy Lexikona XV. 902., XVIII. 669., II. Pótlék 1904. 695. l.
Sturm Albert, Országgyűlési Almanach. Bpest, 1901. 377. l.
Vasárnapi Ujság 1901. 48. sz. arczk., 1903. 45. sz. arczk.
Ország-Világ 1903. nov. 8.
Petrik, M. Könyvészet 1886–1900.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages