Visontay János,

Teljes szövegű keresés

Visontay János,
bölcs. doktor, nyug. főgymn. igazgató, szül. 1829. máj. 11. Egerben (Hevesm.); középiskolai tanulmányait ugyanitt végezte 1848. júliusig, midőn a 26. sz. honvédzászlóaljba lépett; több csatában vett részt. A világosi fegyverletétel után mint honvédfőhadnagy bujdosott; majd pedig a premontrei rendbe lépett; de nem érezvén a papságra hivatást, a pesti és bécsi egyetem hallgatója lett. 1857. és 1861. a bécsi egyetemen tanárvizsgálatot tett. 1855-ben a pécsi főgymnasiumnál működött mint helyettes tanár; 1856. szept.-től 1857. okt-ig a bajai főgymnasiumban volt rendes tanár. Itt befejezvén tanári vizsgálatait, 1857 őszén meghívást kapott a budai helytartóságtól, hogy mint igazgató Jászberényben gymnasiumot szervezzen; ennek igazgatója volt 1874. májusig. 1861-ben Preszner családi nevét Visontaira változtatta. A budapesti V. kerületi állami főreáliskolához 1874. máj. 4. helyeztetett át a történelem és földrajz tanárának. Tagja volt a bécsi földtani intézetnek. Végre 35 évi tanári működése után nyugalomba vonult. Jászberénybe, hol 1906. aug. 2. 78. évében meghalt.
Irodalmi működését a bajai gymnasiumnál kezdte; a Tanodai Lapokba, Századokba és a Reformba több tanügyi czikket írt.
Munkái:
1. A magyar állam földirata a legújabb adatok nyomán. Pest, 1861. (2. kiadás 1862., 3. k. 1862., 4. k. «A magyar királyság földirata» cz. 1863., 7. k. átdolgozta Ribáry Ferencz 1870. Pesten, 9. k. «A magyar állam földirata.» cz. 1874., 10. k. 1875. Bpest).
2. Az osztrák birodalom földirata Pest, 1862.
3. Egyetemes földirat Pest, 1862. Két rész. (I. rész 2. kiadás Pest, 1863. 3. k. U. ott, 1865. 8. k. Bpest, 1875. II. rész 3. k. Pest, 1865., 8. k. Bpest, 1875.)
4. Magyarország története. Tanodai használatra. Pest, 1862. két rész. (2. kiadás. U. ott, 1868.).
5. Magyarország története. Elemi és néptanodák számára. Pest, 1871.
6. A Kárpátok hegyrendszere és környékének talaprajza. Bpest, 1874. (Doktori értekezés.)
7. Európa összehasonlító földleírása. Bpest, 1874.
8. Általános és összehasonlító földirat. A reáltanodák 7. osztályának az új tantervezet szerint. Bpest, 1878.
9. Ausztria-Magyarország földirata a reáltanodák 6. osztályának az új tantervezet szerint. Bpest, 1877. (Ezen munkák többi kiadásai a könyvészeti munkákban felsorolvák).
Havi Szemle 1878.
Kiss Áron, Magyar népiskolai tanítás története. Bpest, 1881. 377. l.
Petrik Könyvészete és M. Könyvészet 1886–1900.
Kiszlingstein Könyvészete.
Vasárnapi Ujság 1906. 32. sz. (Nekr.)
Pesti Hirlap 1906. 213. sz. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem