Vörös Sándor (kiskéri),

Teljes szövegű keresés

Vörös Sándor (kiskéri),
gazdasági akadémiai igazgató, udvari tanácsos, szül. 1847. febr. 28. Tatán (Komáromm.), hol atyja uradalmi főtiszt volt; gymnasiumi tanulmányainak bevégeztével 1865-ben a keszthelyi orsz. gazdasági felsőbb tanintézetre ment, melynek tanfolyamát végezve, József királyi herczeg kis-jenői uradalmába segédtisztnek nevezték ki. Itt töltött három év után 1870-ben Kolozs-monostorra ment a gazdasági tanintézet tanárának és gazdasági intézőnek, egyszersmind végezte az egyetemet; 1875. nov.-től a nevezett intézet igazgatója volt. 1894-ben kir. tanácsosi czímet nyert. Az erdélyi gazdasági egylet könyvkiadó-vállalatának elnöke. Ismételten hosszabb tanulmányi utazást tett Nyugat-Európában, Romániában és Bulgáriában. 1898. óta a m.-óvári gazdasági akadémia élén működik. 1905-ben 30 éves igazgatósága alkalmából udvari tanácsosi czímmel tüntette ki a király.
Gazdasági czikkeket írt az Erdélyi Gazdába (1869-től), a Gyakorlati Mezőgazdába (1872); a M. Dohányujságnak is munkatársa volt.
Munkái:
1. Gazdasági Szemle, a bécsi közkiállításon. Kolozsvár, 1875. (Barkassy Kálmánnal, tormay Bélával és Gamauf Vilmossal.)
2. A mezei gazdaságtan rövid foglalata. U. ott, 1878. (2. kiadás, 1879., 3. bőv. kiad. 1899. U. ott.)
3. A gazdasági tanügy történetének vázlata. U. ott, 1880.
4. A kálózi uradalom ismertetése... U. ott, 1881. (Különnyomat az Ellenzékből.)
5. A szociális kérdés ethikai oldala. U. ott, 1881.
6. Minő eszközök és gépek szerepeljenek egy erdélyi középbirtokban. U. ott, 1884. (Előadás.)
8. A földmívesek gazd. oktatásának szükséges voltáról és módjáról. U. ott, 1884. (Előadás.)
9. Külön ismertetők a k.-monostori tanintézetről és kiállításáról. U. ott, 1885.
10. Magasabb szempontok a gazd. oktatás szervezésénél. U. ott, 1891. (Kőnyomat.)
11. Gróf Széchenyi István emlékezete. U. ott, 1891.)
12. A dohánytermelésről. U. ott, 1893. (Erdélyi Gazdasági-Egylet Könyvkiadó Vállalata XVI. 2. kiadás. U. ott, 1894. 3. k. 1898., 5. k. 1901., 6. k. 1907. U. ott.)
13. A gazdaságok berendezéséről. U. ott, 1893. (4. kiadás. U. ott, 1901. Erdélyi Gazdasági-Egylet Könyvkiadó Vállalata XX.).
14. A gazda számvitele. U. ott, 1897. (Erdélyi Gazd.-Egylet Könyvkiadó Vállalata XXXIII. 4. kiadás. U. ott, 1907.).
15. Beszéd, melylyel a gazdasági Akadémia tanévét 1839. okt. 9. megnyitotta. M.-Óvár, 1900.
16. A hazai felsőbb fokú gazdasági szakoktatás szervezéséről. U. ott, 1900.
Szerkesztette az Erdélyi Gazdát 1873-ban; főszerkesztője volt a Mezőgazda cz. hetilapnak és szerkeszti a gazdasági tanintézet Évkönyveit 1875 óta (ezekben megnyitó beszédei).
Kiszlingstein Könyvészete.
M. Dohányujság 1894. 4. sz. arczk.,
Ellenzék (Kolozsvár, 1895. 225. sz. Szakács Péter).
Pallas Nagy Lexikona XVI. 951. l.
Balás Árpád Emlékkönyve. Bpest, 1896. 239. l.
Petrik, M. Könyvészet 1886–1900.
Ország-Világ 1900. 47. sz. arczk.
Magyarország Vármegyéi. Komárom vármegye. Bpest, 1908. 376. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem