Vulkánu József,

Teljes szövegű keresés

Vulkánu József,
rumén költő és szerkesztő, a Kisfaludy-társaság levelező tagja, szül. 1841-ben Hollódon (Biharm.), hol atyja lelkész volt, anyja Irinyi Viktoria (Irinyi József testvére); tanult Nagyváradon, majd a pesti egyetemen végezte a jogi tanszakot és az ügyvédi vizsgát is letette. A fővárosban az irodalom iránti vonzalmát és tehetségét nagyon élesztette a 60-as évek magyar irodalmi fellendülése. Már akkor a Concordia cz. rumén politikai lapba írt tárczákat és 1865-ben irodalmi hetilapot alapított Familia cz.; szerkesztette még a Gura Szatuluj (Falu szája) cz. élczlapot is. Midőn a fővárosból elköltözött Nagyváradra, ott szerkesztette tovább a Familiát, a melyben magyarellenes szellemnek soha nem adott helyet. (Itt ünnepelte meg 1904. június 9-én irodalmi munkásságának és lapja fönnállásának negyven éves jubileumát.) Írt ruménül három nagyobb regényt, több kötet verset, sok elbeszélést és színművet, melyeket a bukuresti színházban adtak elő. István vajda cz. tragédiáját magyar fordításban a nagyváradi Szigligeti-színházban is előadták. A bukuresti tudom. akadémia már régebben rendes tagjai közé választotta. A Kisfaludy-Társaság a rumén irodalomnak magyar nyelven való ismertetéseért 1871. szintén levelező tagjai sorába választotta, hol «A rumén népköltészetről» tartott székfoglalót és ezután is többször olvasott föl a rumén népköltésből maga által fordított darabokat. Legismertebb munkája: Panteunulu Romanu cz. életrajzgyűjtemény. Meghalt 1907. szept. 9. Nagyváradon.
Munkája: Román népdalok. Bevezette. Bpest, 1877. Kiadja a Kisfaludy-Társaság. (Hazai nem magyar ajkú Népköltészet Tára III. Ember Györgygyel és Grozescu Juliánnal.)
Vulcanu József, Panteunulu Romanu. Pest, 1869. arczk. Hazánk és a Külföld 1871. 13. sz. arczk.
Magyarország és Nagyvilág 1873. 11. sz. arczk.
Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Uj F. VII., VIII., 1872–73.
Figyelő (szerk. Abafi) II. 1877. 393–94. l.
Márki Sándor, Bihari román irók. Nagyvárad, 1880.
Kiszlingstein Könyvészete.
Vasárnapi Ujság 1904. 25. sz. arczk.
Pesti Hirlap 1904. 157. sz.
Budapesti Hirlap 1907. 215. sz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem