Zipernowsky Károly,

Teljes szövegű keresés

Zipernowsky Károly,
műegyetemi tanár, szül. Bécsben 1853. ápr. 4. Gymnasiumi tanulmányait Budapesten végezte, azután több évig vegytani tanulmányokkal és gyógyszerészettel foglalkozott. A technikai tudományok iránti erős vonzalomtól ösztönözve 1872. a műegyetem gépészmérnöki szakosztályába iratkozott be. Ez évben különben az osztrák államvasutaknál is működött műszaki hivatalnoki minőségben. Műegyetemi évei alatt különösen ábrázoló geometriával és számtannal foglalkozott. 1877. műegyetemi tanulmányait kitűnő sikerrel bevégezvén, az elektrotechnika körébe vágó s már az utóbbi években megkezdett kísérleteinek gyakorlati kivitelére szentelte idejét s elektromos gépek és készülékek szerkesztésével foglalkozott. 1878. a Ganz és Társa czégnél nyert alkalmazást, hol később az elektrotechnikai osztály igazgatója lett. 1878. készítette el az első egyenáramú dynamo-gépet, mely egyúttal az első Magyarországon gyártott elektromos gép volt, továbbá az első váltóáramú gépet. E gyárban való működése alatt az elektrotechnika és rokon iparágak körében igen sokoldalú tevékenységet fejtett ki, melynek eredményei az egymást követő különféle találmányok voltak. E találmányokat részint maga, részint Bláthy és Déri mérnöktársaival közösen szerkesztette. A sok közül csak a váltóáramú transformátort emeljük ki, mely azóta a világ minden részében elterjedt. Ez az elektromágnesi inductio általános törvényein alapuló oly szerkezet, mely nagyfeszültségű, de kisebb erősségű elektromos áramokat kis feszültségű, de nagy erősségű áramokra változtat át, vagy megfordítva. 1893. a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta, ugyanezen évben a műegyetem újonnan szervezett elektrotechnikai tanszékére nyilv. rendes tanárrá nevezték ki. A Magyar elektrotechnikai egyesület elnöke és tiszteletbeli tagja.
Czikkei: A Magyar mérnök- és építészegylet közleményeiben (1878. A Hock-féle hőléggépről. 1880. Az elektromos világítás története. 1885. Elektromos világítás izzólámpákkal központi állomásokból. 1886. A központi elektromos világítás körül elért újabb eredmények. 1887. Az elektromos áram elosztása transformatorok segítségével. 1890. Villamos vasút függőleges nyommal. 1891. Nagysebességű elektromos vasutak. Mathematikai és Term. Ért. (XII. Elektromos üzem alkalmazása távolsági forgalmú vasutakra. Kivonata az Akad. Értesítőben is).
Munkái:
1. A Zipernowsky-féle függélyes nyomú közúti vasút, (Kny. a Gazdasági Mérnök-ből). Budapest; 1890.
2. Z. K. saját és másokkal közösen szabadalmaztatott találmányai. Budapest, 1900.
Akad. Tagajánlások. 1892. 1895.
Pallas Nagy Lexikona XVI.
Petrik Könyvészete.
Zsakula adjunctus szíves közlése.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem