Ádám-Éva

Teljes szövegű keresés

Ádám-Éva: a népi emberábrázolás Európa-szerte elterjedt, bár nálunk ritka, egyházi eredetű motívuma. Leggyakoribb a mézeskalács-ütőfákon – ilyen Pozsonyból már a 17. sz.-ból fennmaradt –, ill. később főleg a parasztság számára készült 19. sz.-i üvegképeken. Előfordul festett ref. templomi mennyezeteken (Tancs, 1676; Mezőkeresztes 1728) és 18. sz.-i bíróbotokon. A fazekas céhemlékeken jelenlétük arra utal, hogy „az első emberpárt is agyagból teremtette az isten”. Legelőször a prágai fazekascéh kapta meg jelvényül (1488); a mo.-i fazekas céhpecséteken a 17. sz.-ban jelenik meg. A maguk számára dolgozó paraszti alkotók munkáin ezzel szemben elszigetelt Ádám-Éva ábrázolása, jóllehet a 18–19. sz. folyamán hímzéseken és faragásokon Európa szinte minden olyan területén jelentkezik, ahol a figurális ábrázolás a népművészetben szokásossá vált. Míg az előbbiekhez a parasztságot ellátó iparosok szolgáltattak előképet, a Kaposkeresztúrról ismert karácsonyi Ádám és Éva kalács eltérő eredetűnek látszik. Ez a D- és Közép-Európában elterjedt ember alakú ünnepi süteményekkel függhet össze, mint amilyen a morva Ádám-Éva-sütemény ( figurális sütemény). Ádám-Éva ábrázolását, a népköltészetben és a népszokásban paradicsomjáték, ember teremtése, asszony teremtése, legendaballada. – Irod. Szolnoky Lajos – Morvay Judit: A Néprajzi Múzeum 1961. évi tárgygyűjtése (Népr. Ért., 1962); Fél Edit – Hofer Tamás: Parasztok, pásztorok, betyárok (Bp., 1966); Röhrich, Lutz: Adam und Eva (Stuttgart, 1968); Scheuffler, V.: Das Adam- und Eva-Motiv im böhmischen Töpferhandwerk (Lětopis. Jahresschrift des Instituts für sorbische Volksforschung, 1968–69).

Ádám-Éva, Bírói bot kiterített rajza (Felföld, 1797). Bp. Néprajzi Múzeum

Ádám-Éva, Mézeskalács-ütőfa viaszlenyomata (Szeged, 1810). Bp. Néprajzi Múzeum

Ádám-Éva. Rátét fűrészelt díszű házoromzatán (Magyarvalkó, v. Kolozs m.)
K. Csilléry Klára

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages