anakronizmus <gör. ’időszerűtlenség’>
anakronizmus <gör. ’időszerűtlenség’>: az időábrázolás folklórbeli minőségét jellemző megjelölés. Anakronizmusról beszélünk, amikor az alkotás relatív, belső ideje nem esik egybe a tükrözött valóság abszolút idejével; amikor pl. múltbeli valóságot az alkotás jelennek tüntet fel, azaz időtévesztésbe esik, modernizál, vagy ellenkezőleg archaizál. Az anakronizmus frappáns példáit szolgáltatják a mesék: a hős repülőgépen közelíti meg célját, a szereplők telefonon beszélgetnek, sürgönyt küldenek egymásnak stb. Az anakronizmus mint ábrázolási probléma mintegy meta-szinten jelenik meg a → Csipkerózsika, különösen pedig a → halhatatlanságra vágyó királyfi meséjében (és az utóbbival kapcsolatos monda- és legendaciklusban), amelyekben a hős „kiesik” az időből: évszázadokat alszik át, ill. tölt a másvilágon anélkül, hogy a reális időmúlás következményét átélné. E két mesetípus más és más módon oldja fel végül is az időproblémát: Csipkerózsika felébredve ott folytatja életét, ahol elalvása előtt az abbamaradt. A mese bár kifejezi, hogy az idő elmúlt, de annak hatalmát semmibe veszi, nincs rá tekintettel; a halhatatlanságra vágyó királyfi azonban, visszatérve egy csapásra a földi idő hatalmába kerül, szervezete „bepótolja” az elveszett időt, megöregszik és meghal. Az anakronizmus érthetően elsősorban a folklór történeti műfajaiban gyakori jelenség: történeti személyek benne csaknem mindig korszerűtlen viszonyok között lépnek fel. Ez azonban nem befolyásolja a vonatkozó alkotások esztétikai értékét. Az anakronizmus a folklórban nem tekinthető sem tudatosan alkalmazott ábrázolómódszernek, sem pedig akaratlan, tudatlanságból eredő tévedésnek; sokkal inkább az aktualizálás alkotó mozzanatát, a mindenkori szinkron rendszer elemét kell látnunk benne. Az anakronizmus tehát ilyennek tkp. a kívülálló számára tűnik.
Istvánovits Márton
