Anyám megölt, apám megevett ..., bodzafa (Machendelboom)
Anyám megölt, apám megevett ..., bodzafa (Machendelboom): tündérmese, → dalbetétes mese. Szegény asszony, mert nincs mit enni adnia, (v. mostohaanyja, csekély vétség miatt mostoha-) fiát megöli (úgy, hogy rácsapja nyakára a láda fedelét), ételnek megkészíti, s kislányával férjének a szántóba küldi. Az megeszi anélkül, hogy sejtené, mit evett. A kislány, aki rájön, hogy mi történt, összeszedi a csontokat, s egy fa alá (odvába) temeti. A fán kismadár jelenik meg, s az eldalolja a történetét:
Anyám megölt, apám megevett
Kistestvérem, Juliskám (Mariskám)
Összeszedte csontocskám,
Kötte selyemkendőbe,
Tette bocfa tövébe,
Kikelt, kikelt, itt van, itt!
Kistestvérem, Juliskám (Mariskám)
Összeszedte csontocskám,
Kötte selyemkendőbe,
Tette bocfa tövébe,
Kikelt, kikelt, itt van, itt!
a) Boltostól selyemkendőt, b) kalapostól kalapot, c) molnártól malomkövet kap a dalért. A kapott tárgyakkal apja házára száll, ott is elénekli a verset, testvérének ledobja a selyemkendőt, apjának a kalapot, a malomkövet pedig mostohaanyjára ejti, az nyomban meghal. A madár visszaváltozik fiúvá, apjával és testvérével boldogan élnek (AaTh 720). A magyar nyelvterület É-i részén (Bereg, Szatmár, Palócföld) ismert és jó hangú mesemondó asszonyok által különösen kedvelt mese. Országos elterjedése a Grimm-mese valamely ponyvára került változatának köszönhető. A mese Európa-szerte ismert, változatait tőlünk Ny-ra és É-ra (Német-, Francia-, Finn- és Észto.) jegyezték fel nagyobb számban. A folklórkutatók egy része a → jávorfácska típus egyik változatának tartja, talán mert mind a kettő – a dalbetétből kiderülő – gyilkosságot mond el, s gyakran találkozunk e két típus keveredett, kontaminált változataival is. Az Anyám megölt, apám megevett... átmeneti forma az epikus prózai-verses-dalolt műformák között, nem lehetetlen, hogy kapcsolatba hozható a képmutogatók tevékenységével is. (→ még: képmutogató ének) – Irod. Solymossy Sándor: Idegen mesék meghonosodása (Ethn., 1913); Bolte, J.– Polivka, G.: Anmerkungen zu den Kinder- und Hausmärchen der Brüder Grimm (I–V., Leipzig, 1913–31); Solymossy Sándor: Mese a jávorfáról (Ethn., 1920); Loschdorfer Anna: Dalbetétes népmeséink (Ethn., 1937); Takács Lajos: A képmutogatás kérdéséhez (Ethn., 1953).
Kovács Ágnes
