archaikus népi imádság

Teljes szövegű keresés

archaikus népi imádság: epiko-lírai műfaj, de dramatikus elemeket sem nélkülöz. Témája szakrális, jobbára a szenvedéstörténet egyes kánoni és apokrif mozzanatai. Célja védekező, bajelhárító rontás, gonosz, sátán, ördög ellen, továbbá bűnbocsánat s különböző kegyelmek elérésére-biztosítására irányul. Kizárólag a szájhagyományban maradt fenn, önálló műfajként csak a legutóbbi időben felfedezett; az anyag gyűjtése 1969-től országos felméréssel rendszeresen történik. Előtte a szakirodalomba csak elvétve, a szokásköltészet bizonyos műfajainak elemeként került be (Kálmány Lajos: Szeged népe, 1881). Az egész magyar nyelvterületen ismeretes. Kollektív gyakorlat, de csak kis közösségben, családban végzik. Rendszerint este, reggel vagy meghatározott napokon: pénteken szombaton, vasárnap, nagyböjtben, esetleg haldoklónál vagy veszély idején. Ismerete nem kötődik nemhez, korhoz, valláshoz. Szöveganyaga részint kereszténység előtti nyomokat, részint a hivatalos egyház közvetítette középkori művelődési elemeket őriz. Kapcsolatot mutat a középkor vallásos irodalmával, elsősorban költészetével, de a liturgikus valóságát is érzékelteti szövegében és dallamvilágában egyaránt. Ugyanakkor a világi lírához is kötődik. Pogány, keresztény képzet- és tudattartalom lazán összefüggő képsorokban vetül ki szimbolikus kifejezésmódú szürrealista, irracionális vízióiban. Motívumainak irodalmi párhuzamait a Bornemisza Péter közölte bájoló imádságokon (Ördögi kísértetek, 1578) át az Ómagyar Máriasiralomig (13. sz.) követhetjük, de mitikus elemei még távolabbi időkbe nyúlnak, s a ráolvasások világába vezetnek: védekező mágiák, ördögűzések praktikáinak szellemét idézik. A népi líra és epika alaki és stiláris jegyeit viseli. Rímes, rímtelen, kötetlen szótagszámú, szabad verselés s nagyfokú spontaneitás jellemzi, valamint a sokszor már énekhangzásokat keltő recitáló s érzelmileg fűtött előadásmód. Erős kontaminációs és affinitáskészséget jelez.
Pl. Hol imádkozik a mi Urunk Jézus Krisztus?
Szent szerelmes kertyibe,
Szent szerelmes székibe,
Térgyig vérbe,
Könyökig könnyűbe,
Szent teste kékülve,
Szent lelke ürülve,
Arany feje meghajtva,
Arany haja leeresztve,
Jobb kezibe kisiratott könnyű,
Bal kezibe hét singes olvasó.
Óh, menny el, menny el Szent Lukács és Szent Engelice,
Mikor én el vagyok adva Kálvária hegyire,
Kegyetlen zsidók kezébe,
Kegyetlen zsidók megfognak,
Magos keresztre felfeszítnek,
Jobb oldalom kinyiccsák,
Piros vérem kioncsák
És epével, méreggel itassák, ámen.
(Bukovina)
A történeti liturgikus szövegekkel s a hivatalos, ma is érvényes egyházi imákkal gyakran alkot imafüzéreket. E szövegek egyházilag jóvá nem hagyottak, az egyház előtt ismeretlen népi gyakorlatban éltek századokon át. Ha az egyház tudomást szerzett róla, több-kevesebb indulattal tiltotta, mert e szövegekben teológiai liturgikus funkciókat hirdettek, engedélyezték a bűnbocsánat elnyerését, búcsúk szerzését s egyéb kegyelmek, érdemek biztosítását. Ez imákat templomban nem imádkozták, iskolában nem tanulták, családi hagyományozás tartotta fenn, szűk körű zárt gyakorlata segítette elő, s a kisgyermekkori elsajátítás késő öregségig ható gépies verbalizmusa tartotta halálig az emlékezetben. Ez utóbbinak köszönhető gazdag nyelvi archaizmusa is. Általános érvényű elnevezése nincs. Tájegységtől függetlenül számos megjelölése ismert: esti, reggeli, pénteki, böjti, házi, lelki, szépséges, kínszenvedéses, „illen-ollan”, „szedett-vedett”, szentséges, vénasszonyos, írástudatlan, cifra, kokasos, „názáreti” imának mondják, sokan meg egyenest az Úr Jézus imádságának nevezik. – Az imádságok szerkezete rendszerint hármas: lírai hangulatú természeti indítóképpel kezdik, melyben gyakran jelennek meg a szoláris hagyományokban fogant keresztény fénykultusz szimbolikus jegyei, különösen Mária-Krisztus-Egyház (Hajnal-Nap-Fény) jelképkörben. Ezt epikus, gyakran drámai középrész követi, melynek témája a szenvedéstörténet. Főalakja Mária és Krisztus. Majd objektív tömör záradék rekeszti be, mely középkori gyakorlat szellemében ígéri a fent jelzett bűnbocsánatot, kegyelmeket. Számos európai néptől van adat az archaikus népi imádság ismeretére. ( még: ima) – Irod. Carnoy, H.: Prières Popolaires (Mélusine, 1878. I.); Köhler, R.: Kleinere Schriften zur neueren Literaturgeschichte (III., Berlin, 1900); Szövérffy, J.: Irisches Erzählgut im Abendland (Berlin, 1957); Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtöt lépék... (Archaikus népi imádságok) (Somogyi Almanach, Kaposvár, 1974, 2. bővített kiadása Bp., 1976).
Szemerkényi Ágnes

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages