asszony
asszony: férjes állapotú nő, aki házasságban él vagy házasságban élt. A magyar asszony szó az eredetileg úrnőt jelentő alán vagy osszét achsin szóból származik. Legkorábbi írásos előfordulása a 11. sz.-ból való. Az egyházi és állami előírásoknak megfelelő szertartások, előírások elvégzése, a lakodalom megülése után lesz a lányból társadalmi állapotát tekintve asszony. Az asszonyi állapot jegyeit a lakodalmi szertartás alatt ünnepélyes keretek között kapja a menyasszony, haját felkontyolják, s erre főkötőt helyeznek. A főkötőt az asszony haláláig hordja. A főkötő színe, díszítése, formája életkorát, gyermekes vagy gyermektelen voltát is jelzi. Bár a szüzességét vesztett leánynak, leányanyának is egyes vidékeken kontyot tűznek, fejét bekötik, asszonynak mégsem nevezik; a fiatalasszonyok díszesebb főkötőit, kendőit nem hordhatja, neve: megesett lány. Az asszony elnevezés csak annak a nőnek jogos, aki mellett ott él vagy ott élt a férje vagy élettársa. Ez utóbbiak esetében használják az özvegyasszony, elvált asszony kifejezéseket. A hosszabb ideig → vadházasságban élő emberpár esetében a nőt, mivel együttélését a társadalom hallgatólagosan tudomásul vette, asszonynak tekintik, asszonyként emlegetik. A férj feleségét „az én asszonyom”-nak emlegeti, „te asszony”-nak szólítja. Az asszony szó valamikori megtisztelő, rangot kifejező, az úr szóval egyenértékű voltát egyes megszólítások a legutolsó időkig megőrizték. P1. az anya vagy anyós anyámasszony, a nagyanya öreganyámasszony, az idősebb sógornő ángyomasszony, a férj idősebb férjesasszony testvérének asszonyom a megszólítása. A felsoroláshoz tartozik a menyasszony kifejezés is, ugyanis ennek első meny-tagjához, amely maga is a régi magyar nyelvben menyasszonyt, menyecskét jelentett, tették hozzá a megtisztelő asszony szót. A patriarchális magyar parasztcsaládban az asszonyok helyzete sokkal hátrányosabb volt, mint a férfiaké. Ezt a helyzetet, értékrendet tükrözi az „asszonyi állat” népnyelvi használata is, e kifejezés valamikori általános voltát többek között a Károli-féle bibliafordítás is igazolja. – Irod. Bálint Sándor: A vérszerinti, lelki és jelképes rokonság szegedi formái, megnevezései (Kézirat).
Morvay Judit
