csehek

Teljes szövegű keresés

csehek: nyugati szláv nép Csehszlovákiában; a Cseh- és Morva-medence lakói. A csehektől történetileg kissé elkülönülő csoport a morváké, amely azonban sem nyelvileg, sem kulturálisan nem tekinthető önállónak. A cseheknek és a magyarságnak intenzív kapcsolatai voltak a honfoglalás korától kezdve. A magyar állam korai időszakában, amikor a német nyelvterülettel közvetlen érintkezést alig tartott fenn a magyarság, a közép-európai műveltségelemeknek egy részét a csehek közvetítésével vettük át. A cseh és a magyar állam fejlődésében sok rokon vonás tapasztalható. Különösen a középkor folyamán, az újkor elején volt konvergens a két állam és a két nép történelmi útja, és bár a cseh társadalom a polgári fejlődéshez kedvezőbb adottságokkal rendelkezett, lényegesen eltérő vonások csak a 18–19. sz.-i kapitalista kibontakozás során mélyültek el. A két ország paraszti kultúrája különösen a szomszédos régiókban a 19. sz. végén és a 20. sz. első felében is azonos jellegű maradt. Mo. területére több alkalommal települtek át csehek, amint erre földrajzi nevek is utalnak. Átköltöző cseh csoportok részt vettek a szlovák nép kialakításában is. Mo.-ról szintén települtek ki a csehek közé kisebb-nagyobb csoportok (pl. Dózsa György parasztháborúja után, a szarvasmarha-kivitel útvonalának biztosítása céljából stb.). Voltak közvetlen népi érintkezések, de a csehekhez fűződő kulturális kapcsolataink jelentékeny részében a szlovákok voltak a közvetítők. A csehek kulturális mozgalmai közül a huszitizmusra a magyarság széles tömegei reagáltak. A cseh–magyar kulturális érintkezések közvetítői lehettek azok a cseh-morva specialisták, akik faluról falura, városról városra vándorolva különféle szakismeretet igénylő feladatokat végeztek el az élet számos szerteágazó területén (kertészek, állatgyógyítók, fémipari szakmunkások stb.). A 19. sz.-i gyáripar telepítésénél is költöztek az egykori Mo. területére cseh szakmunkások, azonban hazánk jelenlegi területén nem keletkeztek zárt kolóniáik. DK-Morvao. népi műveltsége rendkívül sokoldalú kapcsolatokat mutat a szomszédos szlovák és magyar településterület hagyományos kultúrájával. Bár a népi műveltségben megmutatkozó azonosságok részletes elemzését még nem végezte el kutatásunk, annyi máris biztonsággal állítható, hogy a népi kultúráink közti azonosságok, párhuzamok még a 16. sz. előtti időszak fejlődésében gyökereznek.
Filep Antal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages