debreceni bútor | Magyar néprajzi lexikon

Teljes szövegű keresés

debreceni bútor: A magyar népi → asztalosbútor egyik legjelentősebb, az egész Tiszántúl nagy hatású központja Debrecen volt, ahol az Alföldre jellemző bútorformák és díszítésmódok legkorábbi példányai maradtak fenn (láda 1633, deszkatámlás → karosszék 1694, → tálasfogas 1746, → téka 1752, támlás pad 1797, mind színes virágozással, a karosszék faragással díszítve). Míg a 17. sz.-i, a városházáról előkerült darabok díszítése lényegében az uralkodó korstílusnak megfelelő, a 18. sz.-ból fennmaradtak már az ezen alapuló, ám a paraszti ízléshez igazodó helyi díszítőstílus kibontakozását mutatják. A 17. és részben a 18. sz.-ban az alapszín főleg olajzöld, de nyilván szokásban lehetett a nyers alapra való festés is, erre vonatkozhat a 18. sz.-i leltárak paraszt tarka és részben talán a fehér jelzője. Faragott dísz a 18. sz.-i ülőbútorokon is szokásos, színes festéssel társítva. A 18. sz. derekán kedvelt a bútorfestésben az indadíszítés, ez a század végétől a ládatetőkben írt feliratok mellé szorul vissza, a bútorok külsején ekkortól a rokokó jellegű faragott mezőkbe foglalt virágcsokor az uralkodó, mely egészen a 19. sz. derekáig, a debrecenibútor elhalásáig tovább él. A debreceni bútor-festésre a tartózkodó színhasználat a jellemző. A 18. sz.-ban már fellépő kék és fekete alapszínt a 19. sz.-ban a barna, csíkozott alapozás váltja fel, amelyen a virágozás főleg piros, fehér, sárga. – Irod. Zoltai Lajos: Vázlatok a debreceni régi polgár házatájáról. A lakóház belseje (Debrecen, 1937); K. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai (Bp., 1972.)