eklézsiakövetés, egyházkövetés

Teljes szövegű keresés

eklézsiakövetés, egyházkövetés: egyházi eredetű büntetés, amelyet a ref. vallás elterjedési területén országszerte alkalmaztak kezdetben a házasságtörőkkel, később szinte minden bűncselekmény elkövetőivel szemben mellékbüntetésként. Abból állt, hogy a bűnöst a templomban istentisztelet alkalmával különálló fekete székre ültették vagy a szószék mellé állították és fekete terítővel leborították, majd a pap a szószékről bűnbánatra hívta fel. Ekkor hangosan meg kellett vallania bűnét és bűnbocsánatért esedeznie. Az eklézsiakövetés büntetésre ítéléssel rendszerint a viselt közfunkció elvesztése is járt, pl. az esküdtet a tanácsból „kiszámlálták”. Aki e büntetésnek nem vetette magát alá, az egyházból és egyúttal a községből is kiközösítették. Az eklézsiakövetést II. József eltörölte, ennek ellenére még századunk közepén is alkalmazták Erdély némely vidékein. ( még: szamártemetés) – Irod. Vajna Károly: Hazai régi büntetések (II., Bp., 1907).
Tárkány Szücs Ernő

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages