Eldorádó <spanyol: el dorado ’aranyozott’, átvitt értelemben ’aranyország’>
Eldorádó <spanyol: el dorado ’aranyozott’, átvitt értelemben ’aranyország’>: a → hazugságmesék és a → vőfélyversek képtelen jólétének színhelye. Itt kolbászból fonják a kerítést, az utcán sült malacok szaladgálnak késsel és villával a hátukban, a levegőben sült galambok repkednek, a folyókban tej és méz folyik, a legrestebb ember lesz a király stb. (AaTh 1931; → cigányok temploma, a: AaTh 1932)., Szabolcs-Szatmár m.-i mesemondóink: Ámi Lajos, Görbedi István és Ruszkovics István ismertek erről a csodálatos országról egy hosszú verses mesefélét is, mely minden bizonnyal egy a bőséges lakodalmi asztal felett elmondott tréfás, képtelenséget képtelenségre halmozó vőfélyversezetnek lehetett része. A mesés gazdagságú, a D-amerikai spanyol hódítók elképzelése szerint drágakövekben és arany-ezüst kincsekben bővelkedő ország az egész európai folklórban, de az irodalomban is jól ismert, népi motívumkincse elsősorban az evés-ivással kapcsolatos gazdag fantáziáról, ill. az egykorú helyi konyha maximális lehetőségeiről ad jó képet (Arkádia, Schlaraffenland, János pap országa). – Irod. Kovács Ágnes: A bolondmesék típusmutatója (Kézirat az MTA Néprajzi Kutatócsoport Adattárában); Turóczi-Trostler József: János pap országa (Magyarságtudomány, 1943); Zsoldos Jenő: Eldorádó (Magy. Nyelv, 1968).
Kovács Ágnes
