Előszó

Teljes szövegű keresés

Előszó
Útjára bocsátjuk a Magyar Néprajzi Lexikon első kötetét. A magyar néprajz e közös nagy vállalkozása – irányítója, szervezője az MTA Néprajzi Kutató Csoport volt – több évi kemény munkával készült, s reméljük, hogy az első kötetet rendre követik a hátralevő kötetek is: mi a magunk munkájával elkészültünk – most a Kiadón, a nyomdai munkán a sor. Az első ilyennemű magyar vállalkozás elé kívánkozik néhány általános megjegyzés, munkánk céljának meghatározása, feladataink körülhatárolása. Mielőtt azonban erről írnék, érdemes a néprajzi és folklór lexikonok eddig megjelent munkáiról legalább vázlatos áttekintést adnom. Nem törekszem teljességre, nem is lenne ez a teljesség indokolt, mégis ez a rövid összefoglalás is képet ad az eddigi eredményekről, nemzetközi közös erőfeszítésekről, s ha pár példában is, de rámutat arra, mennyire hiányzott a magyar részvétel, a magyar anyag ismerete ezekből a művekből. Igaz, a legújabb összefoglalásokban ez a hiány megszűnőben van, hiszen részesei vagyunk a modern nemzetközi néprajzi összefogásnak, konferenciáknak, kongresszusoknak s ami ennél is fontosabb, a Magyar Tudományos Akadémia idegen nyelvű kiadványai közt megjelent a néprajz, a folklór is s kiemelkedő tájékoztató szerepet tölt be immár huszadik éve az Acta Ethnographica is. Lassan-lassan értelmét veszti az a keserű axióma: „Hungarica non leguntur.” Olvassák már a magyar szerzőket, a mi szakmánk egyszerre nemzeti és nemzetközi, s csak példaképp említem, hogy a hosszú évek óta készülő (még egy kötete sem jelent meg!) népmese-enciklopédia szerzői közt a magyar kutatók is ott vannak, s csupán rajtunk múlik, hogy milyen mértékig vesszük igénybe a főszerkesztő, a göttingeni neves professzor, Kurt Ranke invitálását.
Bizonyára a népmesekutató elfogultságának tűnik, hogy egy még készülőben levő mese-enciklopédiával kezdem, sőt a múlt példái közül is egy olyan művet emelek ki elsőnek, amely a „mese” igen tágan értelmezett fogalma körül forog. A francia enciklopédisták műveinek a sorában, az utolsó hullám egyikén született, nevezetes évben: a nagy francia forradalom első évében, 1789-ben ez a mű, a Dictionnaire de la Fable két kötete, Lyonban brumaire 21-én. A szerző Fr. Noël a címoldalon vagy öt sorban sorolta föl címeit, s a címoldalon az is feltűnik, hogy elsősorban a görög, latin, egyiptomi, kelta, perzsa, szíriai, hindu, kínai, arab-török, szláv, skandináv, afrikai, amerikai mitologémákat veszi szótárszerűen sorra és a rabbinikus irodalom és az ikonográfia ide vonható fogalmait, kifejezéseit. Ennyiből is kitűnik, hogy a magyar mesekincsről vagy mitológiáról szó sem esik. Nevezetessége ma már nem is ez, inkább a kor vallástörténeti-mitológiai érdeklődését, valamint a mese akkori fogalmának megfelelő fogalmakat ismerteti ez a több kiadást megért, népszerű mű. Tudománytörténetileg érdeme az a megállapítása, amely előlegezi az egyik legnevesebb meseelméletet, Th. Benfey elméletét a népmese eredetéről. Noël okos bevezetőjében egy helyütt nyomatékkal leszögezi, hogy a prózai epika nagy műfaja, a mese Indiából eredt, ott van a bölcsője („...qui se détachent de l’obscurité des livres sacrés de l’Inde, la forte presomption que ce pays est le berceau de toutes les fables qui ont voyagé sur la terre habitable...” im. XXIV p.). A nemzetközi folklórnak ez az első nagy „szótára”, enciklopédikus öszszefoglalása, nyilván Fontenelle hatására már előlegezi Benfey korszakokat meghatározó elméletét a népmese egyetemességéről és monogenetikus eredetéről: India a bölcső, a kezdet. Th. Benfey ezt a roppant hatásos, amint kiderült, egyoldalú elméletét fiatalon, 1859-ben megjelent kétkötetes művében fejtette ki: a Pancsatantra meséinek elemzése alapján s az indiai mesék terjedése hármas útvonalának megrajzolásával. Igaz, ugyancsak Benfey előtt ezt az elméletet kifejti L. Deslongchamps is elfeledett művében (Essai sur les fables indiennes, Paris, 1838) – de az első, hangsúlyos kifejtés ebben a népszerű enciklopédikus műben jelenik meg a francia tündérmese nagy divatjának utolsó pillanataiban.
Mindezt csak azért említettem, hogy példázzam: egy lexikális műben is megfogalmazódhat nagy hatású elmélet kiinduló tétele is. Egy-egy tudományág eredményeinek, problémáinak tudományos hasznú, indításokat sugalló összegezése is lehet a lexikonforma. Az ilyen típusú megközelítés különböző lehet: szótárszerű, rövid definíciókat tartalmazó áttekintés, a lexikonforma eklektikus módszere, amely tartalmaz hosszabb-rövidebb szócikkeket, és a tanulmányok terjedelmét is igénylő enciklopédikus tárgyalásmód. Saját területünk, a néprajz és a folklór területéről csak néhány példát emelnék ki, s ez az áttekintés egyben minősíti lexikonunk törekvéseit, lehetőségeit, s a puszta fölsorolással, rövid jellemzéssel is jelzi azt a nagy áldozatkészséget és megértést, amivel az Akadémiai Kiadó munkánkat támogatta.
Korunkban az első – s egyben legjelentéktelenebb – kis néprajzi szótár I. Manninen: Ethnografiline sonastik (Tartu, 1925), alig több 80 oldalnál, egy kis néprajzi eligazító, értelmező szótár. Viszont a nemzetközi anekdotakincs tartalmi-tipológiai szótárának létrehozását akarta megvalósítani kétkötetes művében E. Guérard: Dictionnaire encyclopédique d’anecdotes modernes et anciennes, françaises et étrangères (I–II., Paris, 1926). Nyilvánvalóan túlméretezett törekvés volt ez: nemcsak a folklór, hanem az írásos, szépirodalmi anekdoták teljes áttekintésére törekedett. Viszont a nemzetközi tudományos kutatás igényeit kielégítő mű volt, hatalmas szakirodalmi apparátusával E. Hoffmann-Krayer és H. Bächtold Stäubli: Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens (1–10 kötet, Berlin–Leipzig, 1927–1942). Ez a nagy „szótár” természetesen lexikoni, nemegyszer enciklopédikus terjedelemben tárgyalta témáit, s csak része kívánt lenni a német néprajz nagy összefoglalásának, „Handwörterbuch”-jának. Munkatársai közé a magyar kutatást is felkérték, az akkori Magyar Néprajzi Társaság vezetői – nem politikai – szakmai okokból nem vállalták a részvételt. E nagy mű alapos felkészültséggel, a nemzetközi összehasonlító anyag jó ismeretével készült, s az egyes szócikkekhez gondos bibliográfiát adtak. Napjainkig használható munka.
Ugyanilyen céllal és nagy igénnyel, a német néprajzhoz készülő előmunkálatnak szánták a J. Bolte–L. Mackensen: Handwörterbuch des deutschen Märchens (Berlin–Leipzig, 1930–1940) megjelent köteteit, továbbá az alábbi művet: O. A. Erich–R. Beitl: Wörterbuch der deutschen Volkskunde (Leipzig, 1936; második kiadása: Stuttgart, 1955). Ez természetesen nem a tervezett nagy német néprajzi összefoglalás, szerény, sok kritikával kezelt mű. A második javított kiadást már R. Beitl egyedül készítette – a második kiadás a maga szerényebb cikkeivel jó első tájékoztatást ad. M. Leach szerkesztésében jelent meg, igazán impozáns kiadásban a Standard Dictionary of Folklore, Mithology and Legend két vaskos kötete (New York, 1949–1950). Ennél a tetszetős külsejű műnél felületesebb, eklektikusabb nem készült műfajunkban. Felosztási elvei, módszerei tetszőlegesek, cikkei pontatlanok; ha földrajzilag tekintjük, jelentős területek kimaradnak, de ugyanígy etnikumok, népek, nemzetek. A magyar anyagra a táltosra is utaló egyik cikk, a menyasszonytáncról pár sor és Bartók Béláról, Erdélyi Jánosról szóló pár sor emlékeztet. Szerepel az egyik összefoglalásban Mátyás király neve: a mű szerint néhai királyunk nem történeti személyiség, mitikus, napszabadító hős a szlovén epikus anyagban (csak zárójelben hadd idézzek egy mondatot: a Kral Matjaž címszó alatt eléggé jellemzi a teljes tájékozatlanságot: „Matjaž is a king in the mountain, sleeping till the day of Slovenia’s utter need, when he will emerge and save everything” II. 589.). Pedig a kötetek szerzői közt Kodály tanítványa is szerepelt. Kiábrándító A. Haberlandt: Taschenwörterbuch der Volkskunde Österreich (I–II., Wien, 1953) című kis zsebszótára is; valóban nem több annál. Nem a magyar utalásokat hiányoljuk – úgy-ahogy ezek még fellelhetők –, a baj az, hogy egyenetlen, hézagos mű ez, nemcsak nemzetközi utalásaiban, az osztrák néprajz tárgyalásában is. Sorolhatnék még különböző nemzeti kiadásokat, kisebb-nagyobb összefoglalásokat, nagy sorozatok néprajzi részleteit (így akár az Enc. Britannica is ismertetésre kerülhetne!), de ennek nem látom szükségét. Egyedül egy új, nagy igényű sorozat két kötetéről tennék említést még, az International Dictionary of Regional European Ethnology and Folklore sorozatából. Az egyik, Å. Hultkranz kitűnő műve, a General Ethnological Concepts (Copenhagen, 1960) és a második kötet, a kissé elsietett munka: L. Bødker: Folk Literature (Copenhagen, 1965) c. műve. Az eredeti szótár terveit 1951-ben a stockholmi konferencián már elfogadták, s ezt a 9, illetőleg, 14 évet csak azért említem, hogy a szótár-, a lexikonkészítés időt kíván – akár sok a munkatárs, akár egy-két, netán egy szerző műve az. Hultkranz művét elméleti igényessége, gondos szerkesztése emeli ki, bár a források felhasználásában, illetőleg negligálásában egyet-mást neki is szemére vethetnénk. Az azonban bizonyos, hogy nehéz elméleti feladatát lényegében kiválóan oldotta meg. Bødker ehhez képest igen szűk területet dolgozott fel, a germán anyagot, s műve több ponton korrekcióra szorul. Megemlítem a magyar előzmények közt Bátky Zsigmond művét: Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére (Budapest, 1906), mely lexikális modorban és igen hasznosan tárgyalja témáját. Kéziratban, nem rendezett cédulákon található Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos két nemzedék szorgalmával összegyűjtött hiedelemszótára. Több éves vita után sem vállalkozott senki, hogy ezt a nagy szorgalmú anyagot történeti, földrajzi stb. szempontból rendezze. Máig is kiadatlan, kézirattári anyag a Néprajzi Múzeumban.
Ismétlem, sorolhatnék még angol, dán, finn, német stb. lexikonokat, szótárakat, vannak még szép számmal. Csak a legjelentősebb néhány művet, kollektív vállalkozást s néhány, bennünket hibája miatt is érdeklő művet soroltam fel. Ha teljességre törekszem, fel kellett volna jószerivel a folklór, különösen a népmesekutatás motívum-indexeit, típuskatalógusait is sorolnom, hiszen ezek is a szótárnak bizonyos és igen értékes rendszerező feladatát látják el. Ugyanígy nem akartam vizsgálóra venni az elmaradt, illetőleg meg nem valósult magyar terveket. Ez inkább tudományterületi elemzés feladata lenne, mert meg nem valósult terveket sem elemezni, sem bírálni nincs okunk.
Végül hadd szóljak arról, mi késztetett bennünket lexikonunk elkészítésére, mi volt a célunk, milyen igénnyel dolgoztunk. Az MTA Néprajzi Kutató Csoportja megalakulásakor központi feladatának tekintette egy új, teljességre törekvő Magyarság Néprajza elkészítését. Az első nagy összefoglalást (Magyarság Néprajza, Budapest, 1933–37) is nagy várakozás előzte meg, s olyan kiemelkedő tudósok dolgoztak kötetein, mint Kodály Zoltán, Györffy István, Bátky Zsigmond, Viski Károly, Solymossy Sándor, Lajtha László és mások. Tagadhatatlan: már a kötetek megjelenésekor az egyes fejezetek közt aránytalanság, nemegyszer ellentmondás is volt, a fejezetek minősége is különbözött egymástól. Valóban első kísérlet volt, és tán a sok szervezési és egyéb nehézség is okozta, hogy hosszú évtizedek után kerülhet sor majd egy újabb összefoglalás megvalósítására. Úgy gondoltuk, hamarosan a Kutató Csoport megalakulása után, hogy az összefoglaló kötetek megírása előtt részint eddig el nem végzett előtanulmányokra, az úgynevezett „fehér foltok” eltüntetésére van szükség, részint összegeznünk kell az eltelt közel négy évtizedes hazai és nemzetközi kutatás új eredményeit módszerekben is, tényekben is. 1967 derekán arra gondoltunk: előtanulmánynak kínálkoznék egy néprajzi lexikon elkészítése.
Az egymást követő intézeti viták során eleinte egy kétkötetes szerényebb munka volt előttünk a cél. Kiderült azonban a cikkek összeállítása során, hogy a több ezernyi javaslat cikkekre, meghatározandó fogalmakra, tényekre, történeti, társadalmi, kulturális folyamatokra szétfeszíti ezt a keretet. Később már nem is elsősorban a végső terjedelem kérdései foglalkoztattak, hanem egy olyan magyar néprajzi, folklórlexikon megvalósítása, amely a maga lexikoni, enciklopédikus nyelvén is a teljes magyar néprajz bemutatására törekszik. Úgy határoztunk, hogy ez a lexikon a magyar néprajzi anyagot (s amit mi tőle elválaszthatatlannak tartunk: a folklórt, társadalmi néprajzot stb.) mutatja be, sohasem feledkezve el a történeti, társadalmi összefüggésekről sem. A cikkek közé azonban csak azokat vettük be, amelyeknek valamilyen szálon köze van a magyarsághoz. Így például a tabu és a totem fogalmak meghatározása szerepel a lexikonunkban, de például a gyermekágyat fekvő: „szimuláló” férj címszava, a couvade nem található, hiszen ez a szokás ismeretlen volt a magyar előtörténet hiedelmei, szokásai között. Ez volt az egyetlen korlátozó szempontunk, egyébként a néprajz fogalomrendszerének teljességével akartuk hálóba fogni a magyar néprajz teljes anyagát. Az a meggyőződésünk ugyanis, hogy a lexikonépítés módszerével tudjuk a leggyorsabban érvényesíteni a legújabb kutatások eredményeit. Azért lehet jó előtanulmány a lexikális fogalmazás módszere, mert az egyes cikkek kényszerítik kutatóinkat a fogalom, folyamat, tárgy stb. pontos definiálására, a történeti, társadalmi, kulturális összefüggések tömör, pontos ábrázolására, s megadják a legszükségesebb szakirodalmi utalásokat is. Mindehhez csatlakozik tudományunk történetének minden jelentősebb adata is. Mindennek a megvalósítására vállalkoztunk; az előkészületi megbeszélések, viták, a cikklisták összeállítása és rostálása közel három évet vett igénybe, a nem könnyű négy esztendő volt ezeknek a cikkeknek megírása, s valamivel több mint egy esztendőbe került a kialakult kötetek összehangolása, végső kritikája, szerkesztése. Ez a munka – az egyes kötetek nyomdai munkára való előkészítése most is, az első kötet nyomdába adása után is folyik –, de maga a teljes lexikon immár megírott mű, készen van.
Világos volt előttünk, hogy a két- vagy több kötetes lexikont sem készítheti el csak a Kutató Csoport: ehhez az előkészítő műhöz is szükség van az egész magyar néprajz összefogására. Nem állíthatom, hogy ez az összefogás valami könnyen ment, voltak kritikus pillanatok, de most már aligha lenne érdemes a kritikus időszakokra gondolnunk. Inkább köszönetet kell mondanunk annak a 96 kutatónak, a szerkesztőknek, akik a Kutató Csoport munkásai mellett részt vettek a megírás, a szerkesztés áldozatos munkájában. A néprajzi tanszékek, budapesti és vidéki múzeumok kutatói mind részt vettek munkánkban. Nekik is köszönhetjük, hogy ez az összefoglaló és ugyanakkor analitikus mű megszülethetett. A mű az illusztrációkkal együtt kb. 400 szerzői ívet tesz ki, s gondoljuk, belefér négy nagy lexikonkötetbe. Mindez annyit jelent, hogy a régi Magyarság Néprajza négy kötetének több mint kétszerese lesz a mi lexikonunk, és minden önhittség nélkül állíthatom, hogy a néprajzi szaklexikonok, enciklopédiák között is kiemelkedő teljesítmény ez a kollektív mű. Az egyes cikkek arányaira ügyeltünk – amennyire ügyelhettünk – s az utalóknak is lehető bőséggel teret adtunk, hogy a keresést megkönnyítsük, a nyelvjárási, helyi megnevezések változatait is megőrizzük. Így közel 9000 kisebb-nagyobb cikk készült el, s vannak olyan cikkek, amelyek nagyobb egységet fognak össze, mint teszem azt az állattartás, földművelés, népköltészet, népmese stb., stb., amelyek megfogalmazása enciklopédikus igényű és terjedelmű; számuk 35–40-re tehető. Minden egyes munkatársamra hálával gondolok és a Kutató Csoport s a magam nevében is köszönöm munkájukat, de engedtessék meg, hogy a munkatársak közül név szerint is külön köszönetet mondjak szerkesztőtársaimnak, akik közül többen a cikkek jelentős részét nemcsak szerkesztették, hanem írták is: Bodrogi Tibor, Diószegi Vilmos, Fél Edit, Gunda Béla, Kósa László, Martin György, Pócs Éva, Rajeczky Benjamin, Tálasi István, Vincze István. A szerzők közül is hadd emeljek ki néhányat, akik kiemelkedőt alkottak mind a cikkek számában, mind minőségében is, nélkülük lexikonunk meg sem valósulhatott volna. Így: Csilléry Klára, Fél Edit, Filep Antal, Gunda Béla, Hofer Tamás, Katona Imre, Kisbán Eszter, Kósa László, Kovács Ágnes, K. Kovács László, Martin György, Pócs Éva, Pesovár Ernő. Külön is köszönetemet fejezem ki két munkatársamnak, akik a szerkesztés leghálátlanabb gondjait osztották meg velem: Pócs Évának és Kósa Lászlónak. Hálás köszönetünket érdemelte ki a lexikon felelős szerkesztője Nagy Olivérné és munkatársa Csikós Magdolna, a nyelvi szerkesztő Süle Jenő, a mű sorsát szívén viselő osztályvezető Kicsi Sándor, és a műszaki szerkesztő Máté Károly, akiké a leghálátlanabb és legszükségesebb munka volt, valamint a képszerkesztők, Koroknay István és Kádár József. Végül – s ahogy mondani szokás, nem utolsósorban – meg kell köszönnünk a megértő támogatást és türelmet Bernát Györgynek, az Akadémiai Kiadó igazgatójának és minden munkatársának.
Az a reményünk, hogy a készülő Néprajzi Atlasszal együtt Lexikonunk megadja az alapjait az új összefoglalásnak, az új, születendő Magyarság Néprajzának.
1977 tavaszán
Ortutay Gyula

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages