furulya

Teljes szövegű keresés

furulya: az ajaksípok családjába tartozó népi hangszer. E névvel általában a hatlyukú, végén fúvós, dugós változatot jelöljük, de jelentheti a hosszú furulyát is. A Hortobágy környékén pedig a klarinétot nevezik furulyának. – Furulyakészitéshez leginkább bodza- vagy juharfát használnak. A hatlyukú furulyák átlagos hossza 30 és 50 cm között van. Furatuk átmérője 13–16 mm. A mai mo.-i furulyák furata általában egyenletes. Az erdélyi magyarok és a csángók (úgyszintén a románok) furulyáinak a furata alul összeszűkül, ennek következtében ezek hangsorának első két foka között nagyszekundnál nagyobb a távolság. Az ún. szélhasító nyílás alsó pereme hozza rezgésbe a furulyába fújt levegőt, mely a cső végét szorosan záró fadugó melletti keskeny csatornán át áramlik egyenesen a szélhasító nyílás éles peremének. – A hangképző nyilások („lyukak”) helyét a furulyakészítők legszívesebben valamilyen kész minta egy „jól magyarázó” kész furulya méretei után jelölik ki. Ha ilyen nincs kéznél, vagy a rendelkezésre álló anyag nem alkalmas (pl. rövid) ahhoz, hogy a kész beosztást rámásolják, akkor különbözőképpen mérik ki a lyukak helyét. A mérés legegyszerűbb módja az, hogy a készítő kezébe veszi a készülő furulyát, mintha játszana rajta, és megjelöli azokat a helyeket, ahol „az ujjaknak kényelmes”. Az egyik legáltalánosabb mérési elv szerint a legfelső hangképző nyílásnak a cső hosszanti felezőpontján kell lennie, s legalsó pedig annyira van a furulya alsó végétől, mint amennyi a legfelső lyuk és a szélhasító nyílás közötti távolság egyharmada. A lyukak egymás közötti távolságát egyenlően osztják el; a nagyobb méretű hatlyukú furulyákon azonban a 3. és 4. hangképző nyílás között nagyobb távolságot hagynak. – A pásztorok a furulyát – mint egyéb eszközeiket – művészi faragással, ólomöntéssel, karcolással, néha diszkrét színezéssel is (spanyolozás) díszítették. Készítettek díszes „ostornyél-furulyát”, „bot-furulyát” (amelyet ostornyélként, pásztorbotként használtak), néha olyat is, amelynek egyik fele közönséges furulya, a másik pedig harántfurulya. – A hatlyukú furulyák alaphangja az f’ és c” között változik. A hangsor általában dúr vagy mixolid. A sokféle alaphang miatt a hatlyukú népi furulyát olyan transzponáló hangszernek tekintjük, amelynek írott alaphangja (legmélyebb hangja) c’. – A furulyák hangterjedelme két és fél oktáv: c’-f” (g”’). A legfelső hangok – d”’-től – nehezen és nem mindegyik furulyán szólaltathatók meg. Paraszt furulyások a c”’ fölötti hangokat általában nem használják. Módosított hangot általában nem játszanak. A diatónia határain túllépő dallamról ki szokták jelenteni: „Nem lehet furulyán eljátszani, mert félhangos.” A jobb furulyások többnyire ismerik a módosított hang képzésének mindkét módját: a villafogást és a hangképző nyílás félig való födését; erre ritkán van szükség, ilyenkor inkább az utóbbit alkalmazzák. – Népi furulyások közt egyáltalán nem látszik szabálynak, hogy furulyázás közben a jobb kéz van alul; a furulyásoknak kb. a fele „balkezesen” fogja hangszerét. – Az eddig leírt és legáltalánosabban használt hatlyukú furulya mellett a ritkábban előforduló harántfurulya (oldalfúvós furulya, flajta, flóta) is általánosan ismert. Ennek megszólaltatása, hasonlóan a gyári fuvoláéhoz, oldalnyíláson át történik. Hangja valamivel élesebb a végén fúvós, dugós furulyáénál. Egyebekben nincs különbség a kettő között. – A csángóknál ritkán előforduló kettős vagy ikerfurulya nem egyéb, mint két egybeépített, azonos nagyságú és hangmagasságú, végén fúvós, dugós furulya, melyek egyikén hat hangképző nyílás van, a másikon nincs hangképző nyílás. – A bukovinai székelyek „szélfurulyája” szintén csak megszólaltatási módjában különbözik a közönséges furulyától: nincs külön sípszerkezete, hanem a cső peremére fújt levegővel szólaltatják meg. – Egyik változata a dunántúli hosszi furugla. – Az iskolás gyerekek által használt 7+1 hangképző nyílású, leginkább fémből készült furulya a német Blockflöté-k típusába tartozik. – Magyar furulyások általában azt játsszák hangszereiken, amit dalolnak is. A csángók hagyományos hangszeres táncdallamokat is furulyáznak. A székelyekkel együtt ismerik és játsszák a pásztor históriáját, aki elveszti juhait és efölött kesereg (hangszeres rubato-dallam), majd amikor azt hiszi, hogy megtalálta a juhokat, örömének ad kifejezést (hangszeres táncdallam). A Dunántúlon a molnár históriáját szokták furulyával előadni, akit rablók támadtak meg; furulyázásra megjelennek a kutyák és széttépik a rablókat. – Hogy mi minden funkciója lehetett a régi pásztorok és parasztok életében a furulyának, arról ma már nehéz teljes képet alkotni. A regölésnek – a köcsögduda, láncosbot, csengők mellett – fontos hangszere. A betlehemes játékban is szerepel a pásztor. Közös mulatság, tánc hangszereként – a csángók kivételével – régóta nem használják. A falusi lakosság már régebben is rangon alulinak tartotta a szegényebb réteghez tartozó pásztorok hangszere mellett mulatni. – Több furulya együttes játéka vagy esetleg furulya és egyéb hangszerek együttese, már csak a furulyák sokféle hangolása miatt is, nehezen valósítható meg. Ilyenekről – az említett regölést kivéve, ahol a többi hangszer meghatározatlan hangmagasságú ritmushangszer – nem tudunk. – Jellegzetes férfihangszer. Nők csak újabban és igen kivételes esetben játszanak rajta. – Furulyaféle hangszerek a földkerekségen mindenhol vannak. Csontból, agyagból, fából készült példányok a történelemelőtti korból is ismeretesek. Ásatási leletek tanúsága szerint Mo. területén a honfoglalás előtt szintén ismerték (pl. istállóskői és szőnyi leletek). A furulya régebbi nevét – süvöltő – használják máig is a moldvai csángók: szültü. Meglepően hasonlít ehhez a cseremiszek ugyancsak furulyát jelölő sijáltös szava. Az elmúlt századokban a furulya ugyanolyan elterjedt közkedvelt hangszer volt a magyar nép (különösen pásztorok) körében, mint még századunkban is a szomszéd szlovákoknál, románoknál, délszlávoknál. – Irod. Hickmann, H.: Flöteninstrumente (Die Musik in Geschichte und Gegenwart, Kassel, 1966); Baines, A.: Woodwind Instruments and their History (London, 1956); Sárosi Bálint: A magyar népi furulya (Ethn., 1962).

Furulya.

„Hosszú furuglán” játszó pásztor (Somogy m.)

„Hosszú furugla” készítése bodzafából (Somogyudvarhely, Somogy m.)

„Hosszú furugla” készítése (Somogyudvarhely, Somogy m.)

Furulyázó kecskepásztor (Váralja, Tolna m.)
Sárosi Bálint

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages