füstölés

Teljes szövegű keresés

füstölés: 1. a paraszti háztartás sózáshoz kapcsolódó uralkodó hústartósító eljárása. Disznóölés után majdnem az egész húst és a tartós töltelékeket füstölik, az Alföld kivételével következetesen a szalonnát is. A marha-, a juhhús, a szamárhús, a liba konzerválása nálunk ritka, füstölése a disznóhús módján történik. Tiszai kishalászok saját maguknak olykor 5–6 kilós halakat is füstöltek. Parasztháztartásban gyakori volt a túró, de itt és a pásztoroknál egyaránt ritkább a sajt füstölése. A hús helye a hagyományos tüzelőberendezésű parasztházakban a füstjárta padlás, ill. a szabad kémény. Régebben mindenfelé használatosak voltak léckeretes, vesszőfonatos füstölthústartók, amelyek a húst a padláson a macskáktól védték. – Irod. Szendrey Ákos: Füstölés a magyar néphitben (Ethn., 1935); Barabás Jenő: Adatok a népi húskonzerváláshoz (Ethn., 1959). – 2. beégetés, – 3. a füstölés a magyar népi hitvilág egyik alapvető mágikus eljárása, ill. népszokások gyakori rítuseleme. Igen régi, elterjedt, Európaszerte sokféle célra alkalmazott cselekmény. Sok esetben csak hiedelemtartalom nélküli hatásfokozó kísérőcselekmény, de gyakran világos a gonoszűzés gondolata (pl. boszorkány, ördög távoltartása). Általános elterjedését és fennmaradását elősegítette az egyházi ritusokban betöltött szerepe, valamint az a tény, hogy fizikai tulajdonságai miatt önmagában is elűző lehet. Igen régóta tulajdonítanak a füstölésnek gyógyító hatást is. A népi gyógyászat sokfajta gyógymódjának tartozéka, ill. önálló gyógyító eljárás Európa-szerte, de főleg D- és DK-Európában. A rontó célú füstöléshez bizonyos rontó hatásúnak vélt tárgyak elégetése, füstre akasztása is tartozik. Ilyen módon ártani lehet másik személynek (a hit szerint őt marja a füst), ill. oda lehet idézni a rontó személyt ( tej). Alkalmazási területei a magyar nyelvterületen: a) rontás és a betegségek elhárítása az állatállománytól: istálló körülfüstölése Szent György napján vagy tehénellés alkalmával; az állatok első tavaszi kihajtása alkalmával a marhák füstölésen át való vezetése; a ház körülfüstölése olyan alkalmakkor, amikor boszorkánytól lehetett tartani, így elsősorban Szent György és Luca napján ( bekerítés). – b) Rontó célú füstölést elsősorban tudós pásztorok alkalmazták, más jószágának a legelőn való szétszélesztése céljából; de ezzel szinte egyező módszerek voltak ismertek a szétszélesztés megelőzésére is (pl. koponya vagy köröm égetésével gerjesztett füst). – c) Gyógyítás: elsősorban tehénrontás, szemverés, ijedtség és az állatok veszettsége szórványosan szívbántalmak, ízületi bántalmak, nehéz szülés, tehéntőgy begyulladás stb. esetén; ritkábban pedig mint betegségmegelőző eljárást alkalmazták bizonyos naptári ünnepeken (pl. Balázs napján alma héjával füstöltek torokfájás megelőzésére, vagy himlő megelőzésére a Szent Iván-i tűz fölé tartották a csecsemőt). A füstölést vagy a lepedővel letakart beteg alatt végezték, vagy a beteget (gyakran háromszor) körüljárva; általában ima vagy ráolvasás kíséretében. Rontásnak tulajdonított bajok vagy szemverés és ijedtség esetén volt elterjedt, hogy a rontónak vélt személy ruhadarabjából, hajából tettek a parázsra más szerekkel együtt. Gyakori füstölőszerek voltak a pókháló, tömjén, disznóganaj, különböző füvek (pl. úrnapi sátorfű), szentelt barka, szentelt búza ( szentelmények), tetőből kihúzott nád, ajtófélfából vágott szilánk, karácsonyi morzsa, továbbá különböző patikaszerek. Gyakran nem magán a szeren, hanem származási helyén volt a hangsúly (pl. kilenc gyümölcsfa ága, sírról hozott föld stb.). Gyakori volt a piros kukorica csutkájával való füstölés. A gyógyítók gyakran adtak a hozzájuk forduló betegeknek ismeretlen tartalmú, előre elkészített füstölőt, a használat módját pontosan előírva. Marhák veszettsége esetén általában a nyáj füstön való áthajtását alkalmazták. A boszorkányperek tanúsága szerint mind a gyógyító, mind a rontót megidéző füstölés a múltban is általánosan elterjedt volt, a legkülönbözőbb füstölőszerek használatával együtt. – Irod. Szendrey Zsigmond: A magyar népszokások ősi elemei (Ethn., 1940); Berde Károly: A magyar nép dermatológiája (Bp., 1940).

Húsfüstölő kukoricaszárból (Debrecen, Bánk, 1935)

„Hústartó lésza”. Padláson használták füstölt hús tárolására (Vitnyéd, Győr-Sopron m.)

Füstölés ijedtség ellen parázsra tett tyúktollal (Nagyhódos, Szabolcs-Szatmár m.)

Új típusú húsfüstölő tanyaudvaron (Lajosmizse, Bács-Kiskun m.)
Kisbán EszterPócs Éva

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages