harangöntő | Magyar néprajzi lexikon

Teljes szövegű keresés

harangöntő: templomi harangot készítő mesterember. Az első tulajdonképpeni templomi harangok az 5. sz. első éveiben Itáliában készültek, később Franciao.-ban, Angliában, majd Németo.-ban is elterjedtek. A mesterség hazánkban valószínűleg a 11. sz.-ban honosodott meg. Eddig legrégibbnek ismert harangunk a Szeged melletti Kereset pusztán került elő. A középkor folyamán jelentősebb harangöntők voltak Kassán, Eperjesen, Iglón, Besztercebányán, Pozsonyban, Győrött, Esztergomban, Pesten, Budán, Vácott, Brassóban stb. Az általuk készített harangokon legtöbbször latin egyházi szövegek olvashatók, a készítési adatokat ritkán tüntették fel. A harangöntők virágkora a 15–16. sz.-ra esett. A 17. sz.-ban szokásban volt a harangok zálogba adása is. Nógrád megyében a 17. sz. első felében népi harangöntés alakult ki. Ezek a kis súlyú, öntési hibás harangok ma már aránylag ritkák. A 18. sz.-ig a harangöntők ágyúöntők is voltak. Némely városban harangöntő dinasztiák alakultak ki. A 18–19. sz.-ban vándor harangöntők a helyszínen is öntöttek harangot. Előfordult az is, hogy ágyúból vagy rézpénzből készítették. A 19. sz. első felében a Felső-Tisza vidékén magyar nemesi családok foglalkoztak harangöntéssel. A harangokat súlyra fizették. A múlt század utolsó negyedére a harangöntők száma nagymértékben csökkent, noha kisebb csengők (→ csengőöntő), rézüstök, vasalók stb. készítésével is foglalkoztak. A magyar néphagyományban a haranghoz sokféle monda fűződik (→ harangmonda). A tradicionális közösségi életben falun és városon egyaránt egészen a legutóbbi évtizedekig a szakrális szerep mellett a harangoknak nagy jelentősége volt más vonatkozásban is (jeladás, riasztás, tiszteletadás, ünnepköszöntés stb.). Cigány csengőöntők is sokszor hivatkoznak arra, hogy szüleik harangöntéssel is foglalkoztak. Ezeken a harangokon azonban a legtöbb esetben az állatok nyakába való nagyobb csengőket kell érteni, (→ még: harang) – Irod. Kemény Lajos: Magyarországi ágyú és harangöntők (Arch. Ért., 1903); Csatkai Endre: A vasmegyei harangöntőkről (Vasi Szle, 1937); Patay Pál: Évszázados harangok (Bp., 1963); Patay Pál: Régi harangok (Bp., 1977).

Harangöntő műhely belső részlete (Őrbottyán, Pest m.)

Kezdődik az agyag „meggyúrása” (Őrbottyán, Pest m.)

Harangöntés
Bal oldali kép: Kiszáradt a „mag” – Középső kép: A magra először agyagot visznek fel és kóccal erősítik – Jobb oldali kép: A gyúrt agyagot rétegesen viszik fel a magra és a „profil-fa” forgatásával alakul ki a forma (Mind: Őrbottyán, Pest m.)

Bal oldali kép: Zsírral kenik be a mintát, a negatívot – Középső kép: A díszeket és feliratokat viaszból készítik el és felrakják a formára – Jobb oldali kép: Az öntőgödör. Fölötte az öntésre váró harangok (mantlik)