házasságkötés szokásköre
házasságkötés szokásköre: azon cselekmények sorozata, amelyeket házasságkötés érdekében végeznek a helyi közösségi hagyomány által meghatározott formában a házasságra lépő személyek, ill. ezek családjai és általuk erre felkért személyek a házassági szándék megszilárdulásával kezdődően. A házasságkötés szokáskörének a néprajzi gyűjtés megindulása óta megfigyelhető formája számos, korábban jogi, szokásjogi jelentőségű cselekményt foglal magában. Ezeknek a 19., sőt 20. sz.-i lokális paraszti társadalmak még jelentőséget tulajdonítottak, holott a társadalom vezető rétegeinek gyakorlatában már háttérbe szorultak. Az egyházak, majd 1894 óta az államhatalom által megkívánt, a házasság törvényességét biztosító formaságok is a házasságkötés szokáskörének mozzanatait képezték. A házasságkötés szokásköre célja a megkötendő házasság elismertetése a helyi társadalommal, a társadalom képviselőinek minél teljesebb (kis közösségekben teljes) bevonásával. A hagyományos → szokásformákhoz való ragaszkodás, és azok nagyszabású megrendezése a reprezentáció lehetőségét nyújtotta a parasztcsaládoknak, akik ezzel egymással versengve éltek, sőt napjainkig is élnek. A házasságkötés szokásköre alapvető cselekményei: a → megkérés, az → eljegyzés, a házasságkötés. Az utóbbi beépült a → lakodalomba, amelynek folyamán megtörténik a → menyasszony és a → hozomány átadása, az elhálás (→ menyasszonyfektetés) és a házas állapot közhírré tétele és elismertetése. A hiedelmekkel (→ hiedelem) gazdagon átszőtt paraszti gondolkodás → mágikus eljárások sorával kívánta biztosítani az ismeretlen, földöntúli hatalmak jóindulatát az új házaspár iránt, amelyek esetleges rosszindulatának a néphit szerint az átmenet időszakában fokozottan ki voltak téve. A házasságkötés szokásköre, különösen annak fő eseménye, a lakodalom népszerűségét és fennmaradását előmozdította az a tény, hogy a paraszti életben a mulatság, evés-ivás kimagasló alkalma volt, sokoldalú esztétikai élményt nyújtott, mintegy a helyi kultúra eredményeinek seregszemléje volt, nagy arányokban való megtartását lehetővé tette a közösség anyagi hozzájárulásának gyakorlata. Jelenlegi kultiválásában az utóbbi szempontok dominálnak, s az értelmüket vesztett szertartásos cselekmények üres formai díszítőelemekké lesznek, majd feledésbe merülnek. – A házasságkötés szokásköre Európa népeinél a hasonló körülmények befolyása miatt lényegében egységes, bár a Ny-európai fejlődés gyorsabb tempója révén ott néhány száz éve elmúltak az olyan jelenségek, amelyek K-Európában szinte általánosan jellemzőek maradtak a 19–20. az. fordulójáig. A lényeges cselekmények sorának – amelyeket nem kis mértékben állami és egyházi előírások, továbbá a főúri rend ünneplő szokásainak példája szabályozott – azonossága mellett a részjelenségek különösen sokszínű képét látjuk még mo.-i viszonylatban is, lokális fejlődések eredményeképpen. (→ még: álmenyasszony, → asszonyavatás, → búsanya, búsapa, → csigacsinálás, → esküvő, → gazdasszony, → hazai leányasszony, → házasságkötés étkezései, → házasságközvetítés, → háztűznéző, → hérész, → hívatlanok, → hozományvitel, → jegyajándék, → jegyesség, → kásapénz, → kontyolás, → kunkapitány, → lakodalmas ház, → lakodalmi alakoskodás, → lakodalmi díszek és jelvények, → lakodalmi gazda, → lakodalmi kalács, → lakodalmi konyha, → lakodalmi mulatság, → lakodalmi tisztségviselők, → lakodalmi tűz, → lakodalmi verseny, → leánynéző, → legényjáró napok, → menyasszonyfektetés, → menyasszonytánc, → menyasszonyvitel, → menyasszony búcsúztatása, → menyecske, → nászajándék, → násznagy, → násznép, → nyoszolyóasszony, → nyoszolyólány, → örömanya és örömapa, → párválasztás, → pozovics, → szűrkitétel, → tyúkverő, → udvarlás, → vőfély, → vőfélybot, → vőlegény) – Irod. Nork, F.: Die Sitten und Gebräuche der Deutschen und ihrer Nachbarvölkar (Stuttgart, 1849); Sternberg, L. Ja.: Matyeriali po szvagybe i szemejno-rodovomu sztroju narodov SZSZSZR (Leningrád, 1926); Buschan, Georg: Die Sitten der Völker (I–IV., Stuttgart–Berlin–Leipzig, é. n.); Geiger, Paul: Deutsches Volkstum in Sitte und Brauch (Berlin–Leipzig, 1936); Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III. A–B., 1955–56); Mahler, Elsa: Die russischen dörflichen Hochzeitsbräuche (Berlin, 1960); Dömötör Tekla: Magyar népszokások (Bp., 1973).
Györgyi Erzsébet
