kalapos
kalapos: állati szőrökből, de különösen birkagyapjúból és nyúlszőrből nemezkalapokat készítő mesterember. A kalaposok a zsíros gyapjút először a szeméttől tisztították meg válogatással, majd hamulúgos vagy szódás melegvízben zsírtalanították, napon vagy padláson szárították. Ezt követte a kártolás, a csomós gyapjú fellazítása, szálaira való szétzilálása, majd pedig a nemezelés. Gőzöléssel, vizezéssel tömörítették, végül pedig forró vízzel való locsolás közben vászonba takarva átgyúrták, sűrítették a nemezt. Az egy kalap számára szabott nemezdarabokat, a tompokat fából készült fejformákra húzták, rákötözve forró festékben főzték a kívánt szín eléréséig. Öblítés után ismét formára húzták, így került a szárítóba. A végső kikészítés során a fejrész keményítést kapott, átvasalták, a szélét kerekre vágták és a divatnak megfelelően zsinórral, szalaggal díszítették. A kalaposmesterség ezen régi nemezelő eljárással dolgozó utolsó képviselői századunk 50-es éveiben még működtek. Az utóbbi évtizedekben a kalapos egyre nagyobb része gyárakból vásárolta a tompokat, és csak a helyi ízlés, hagyomány szerint alakították, díszítették azokat. A mesterség kisipari formája fokozatosan elsorvadt a gyári készítmények versenye miatt. – A kalaposmesterség régi neve a süveges, süveggyártó. A süvegviselet a köznépi magyarság legrégibb felviselete. 16–17. sz.-i adataink szerint a pozsonyi, soproni, brassói süveggyártók ezres tételekben kereskedtek saját készítményeikkel. A süvegviselet nemcsak a katonaság, hanem az egész lakosság körében általános volt. Emellett tanúskodnak a 18. sz.-i árszabások is, melyekben kalap csak elvétve kerül említésre. A süveges megjelölés mellett csak a 19. sz. fordulóján jelenik meg a kalapdísz. Ettől kezdve a fejviseletben is rohamosan teret veszít a süveg. A korábbi századokban a németlakta területeken tűnt fel először a kalap. A céhek is megkülönböztették a magyar és a német kalapokat. – Irod. Luby Margit: A kézi gyapjúkalap készítése (Ethn., 1951–1952); Apáthy István: Klobučnictvo a kapčiarstvo v hornom Sariši (Sbornik Slovenského Narodného Muzea, 1952–1960); Domonkos Ottó: A süvegviselet történetéhez (Népr. Ért., 1962).
A pásztorkalapot készítő mester „fakpógná”-val fellazítja a birkagyapjút
A fellazított gyapjút a nyomószitával tovább lazítják és filcesítik
A filcsüveg
A filcet bórecetben mossák
A kézi gyúrást „lábolás” fejezi be
Az anyag gőzölése
A mester kialakítja a kalap formáját
Az anyag kézi gyúrása
A kalap festés után (Balmazújváros, Hajdú-Bihar m., Mihalkó Zoltán, 1974)
Bal oldali kép: Kalapszárítás a tetőn (Balmazújváros, Hajdú-Bihar m.) – Jobb oldali kép: A soproni kalaposok cégére (19. sz. első fele) Sopron, Liszt Ferenc Múzeum
Kalapos a zentai hetipiacon
Domonkos Ottó
