keresztelő

Teljes szövegű keresés

keresztelő: a keresztény egyházba fogadás rítusa, mely egyúttal az újszülött befogadása a család és a falu közösségébe az ez alkalomhoz kötődő hagyományos szokások és hiedelmek ( hiedelem) rendszerén át. – A keresztelő előkészületeinek fontosabb mozzanatai: a keresztnévadás, koma-, ill. keresztszülő-választás és a keresztelőre való közvetlen felkészülés (időpont megjelölése, meghívás). Valamikor fontos szempont volt, hogy a keresztelő minél hamarabb megtörténjék (gyakran már másnap, de általában egy héten belül), nehogy kereszteletlenül haljon meg a gyerek ( kereszteletlen gyerek). A keresztelőre többnyire a bába hívta meg a keresztanyát, másutt a komahívó. Verses vagy egyénileg formált beköszöntővel kérték fel a komát a tisztség elvállalására. A keresztelés napján többnyire reggelire gyűltek össze a komák, ekkor szólítják először komának egymást. A keresztelőre a bába vagy a keresztanya öltöztette a gyereket. Általában cifra ruhába, pólyába vagy vánkosba kötötték, gyakran mágikus tárgyakkal (olvasó, barkaág stb.) látták el rontást elhárító céllal. Pl. az Ormánságban a lányra 5–6 kendőt is tettek, hogy sok kérője legyen, a fiúra egyet, hogy az első megkért lány hozzámenjen. Az otthon maradt anyának a keresztelés ideje alatt sok helyen dolgoznia kellett (pl. meszelni vagy mázolni). A keresztelőre vagy csak a bába és a keresztanya ment vagy – főleg prot.-oknál – az összes koma és komaasszony. Ez utóbbiaknál szokásos volt, hogy vagy a bába vagy az apa vitte kis kancsóban a kereszteléshez a vizet. A keresztelőre menet és jövet számos rituálisan kötött cselekmény, az újszülött jövőjét biztosító mágikus eljárás volt szokásban és számos előírás, tilalom és előjel volt ismert. A keresztelői menet indulásakor sok helyen mondták: „Pogányt viszünk, keresztényt hozunk!” Néhol szótlanul kellett menni. Ha a keresztelői menet először férfival találkozik, szerencsés lesz a gyermek. Keresztelő alatt figyelték az újszülöttet és viselkedéséből jövőjére jósoltak. Hazatéréskor azt mondták: „Pogányt vittünk, keresztényt hozunk” vagy párbeszédes formában: – „Mit hoztál? – Körösztény bárányt!/ (Somogy m.), vagy: – Mit vittetek? – Egy kis pogánykát! – Mit hoztatok? – Egy kis báránykát! (Sárköz). Némely vidéken háromszor megismételték a kérdést és a feleletet. A párbeszéd a bába és a komaasszony között zajlott. Volt, ahol háromszor körüljárták a szülői házat, és az ablakon adták be a gyereket; vagy az anya csak háromszori kopogtatásra engedte be őket. A keresztelőről hazajövet nem az anyja mellé, az ágyba tették le a leánygyermeket, hanem a földre (sokféle magyarázattal, pl. azért, hogy ha felnő, ne legyen belőle rossz lány). Aki elsőnek felkapja a földről, elkiáltja magát: Jó gazdasszony legyél! Doktor legyél! stb. Néhol subára fektették, hogy göndör haja legyen. Mielőtt visszatették a bölcsőbe, néhol tűt tettek a kisleány párnája alá, hogy jó varró legyen. – A keresztelői lakomának két fajtája ismeretes: szerényebb megvendégelés ebéd, vacsora vagy csak kínálás formájában a keresztelő napján a komák és a bába részvételével; vagy nagyobb szabású lakoma (paszita, poszrik, komabál, csök, csöröglő, komalagzi), főként az első fiúgyermek születése után. Ez utóbbi időpontja nem feltétlenül a keresztelés napja, hanem disznóölés, szüret stb. Az ebédeknek, vacsoráknak meghatározott étrendje volt, helyi szokásoknak megfelelően, vagy egy-egy jellegzetes fogása (pl. az Őrségben az utolsó fogás perec közepébe tett sült tyúk volt). Az ételeket többnyire a gyermekágyas családja adja, de volt olyan szokás is, hogy a gyermekágyas asszony ellátására szánt ötnapi ételt a keresztelő napján vitték el a komák (Borsod m.). A nagyobb lakomára meghívták a távolabbi rokonokat, szomszédokat is. A csököt megtartották a legszegényebbek is, sokszor nagy anyagi áldozatok árán, mert a hagyomány szerint ellenkező esetben szerencsétlen lesz a gyermek (Szeged). A csöröglőt aratás, szüret, disznótor idején tartották, egy-két évvel a születés után, eredetileg csak az elsőszülött fiú kedvéért. A meghívottak forgácsfánkot, csöröglét vittek (Sárköz). Paszitát tarthattak az utolsó ételvivéskor vagy valamilyen jeles napkor, általában disznóöléskor. Volt, hogy két-három gyerek születése után együttesen tartottak paszitát, 2–3 napig is eltartott a mulatság (Göcsej). Poszrikot a jobb módúak tartottak (Nógrád m.). A nagyobb lakomák alkalmával általában a bába vagy a főkoma volt a szervező, a szertartásmester. E lakomákon lakodalmi szokásokból ( lakodalom) adaptált tréfákkal is találkozunk, pl. a bába a gyerek helyett először bepólyázott galambot, majd játékbabát hoz be s legvégül az újszülöttet ( álmenyasszony), valamint szokás a keresztelői lakoma alatt rossz fazekakat az ajtóhoz vágni vagy a földhöz verni ( zajkeltés). A lakomához is fűződhettek mágikus eljárások. Pl. a bábaasszonynak minden ételből bőségesen tettek, hogy a gyerek sohase koplaljon. A vendégek távozáskor pénzt dugtak a kicsi markába, hogy fösvény ne legyen. A keresztelésnek nagy jelentőséget tulajdonítottak a gonosz, ártó hatalmakkal szembeni védettség szempontjából ( rontás elhárítása, váltott gyerek). ( még: családba fogadás) – Irod. Kiss Lajos: A szüléssel, kereszteléssel és felneveléssel járó szokások, babonás hiedelmek Hódmezővásárhelyről (Ethn., 1919); Bellér Júlia: Születés, keresztelés Szentsimonban (Lakóhelyünk Ózd, 1972); Őrsi Julianna: A műrokonság egyik formája Karcag társadalmában (Ethn., 1974).

Indulás a keresztelőre (1906, Déva, v. Hunyad m.)

Református keresztelő (Dercen, v. Bereg m.)

A keresztanyák ajándékot visznek húsvétkor keresztgyereküknek (1965, Várong, Tolna m.)
Hoppál MihályTátrai Zsuzsanna

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages