közköltészet
közköltészet: a magyar folklorisztika elméletébe Marót Károly részéről bevezetett szakkifejezés, a szerző kifejtése szerint: „... nincs külön irodalmi („mű”-) és népi („nép”-) költészet, csak az egyigaz költészet van, amely akkor a legigazibb és legtökéletesebb, ha „közköltészetté” válhat...” E meghatározás azonban, különféle polgári esztétikák befolyása alatt kialakult elméletből következően elmossa a közösségi (folklór) és személyes-individuális művészet minőségi más és más voltát, ezért az eredeti megfogalmazás szerint nem fogadható el. Ugyanakkor, leszűkítve érvényességi körére, ti. a folklórra, kifejezi annak legfontosabb jellemvonását, a kollektivitást, amelynek sikerült magyar nyelvi megfelelőjét kínálja. Valóban ebben az értelemben vált a közköltészet szó szakkifejezéssé, pl. Ortutay Gyula fogalmazásában: „... minden népi alkotásnak középponti vonása bizonyos személytelenség, névtelenség: általános jelleg. Ezért talál rá a közköltészet... amely épp ezt az általános vonását emeli ki.” – Irod. Marót Károly: A népköltészet elmélete és magyar problémái (Bp., 1949); Ortutay Gyula: Kis magyar néprajz (Bp., 19664).
Istvánovits Márton
