közvélemény-büntetés

Teljes szövegű keresés

közvélemény-büntetés: a megszokott rendtől akár tulajdonságaival, akár cselekvésével eltérő egyén felett a közvéleményben kialakult kifogásoló értékítéletnek, nézetnek ( bűn) külsőleg megnyilvánuló, egyéni vagy csoportos, esetleg különböző eszközökkel való kifejezése. Közvetlen célja a megszégyenítés, egyes esetekben a kényszerítés. Szokásos és gyakori alakjai: 1. Kapcsolat megszakítása, kinézés. Figyelemre nem méltatás, szóba nem állás, lenézést kifejező taglejtés használata, a találkozás célzatos elkerülése, a hátat fordítás, a köszöntés mellőzése, ill. nem fogadása, a kézfogás megtagadása, a levél felbontatlanul való visszaküldése, az ajtó szándékos becsapása, kilépés abból a közösségből, amelynek az illető tagja, vagy valamely személyi eszközének (pl. fonóban a rokkának, tanácskozásban kalapnak) a kitétele stb. Megnyilvánulási formái még: a kitessékelés, a kimuzsikálás, kitáncoltatás. – 2. Megszólás, kibeszélés. Ez történhetett titokban, négyszemközt, de némely faluban szokásos volt a közvélemény-büntetés nyilvános kikiáltása. Pl. a Jászságban néhány helyen Szent György napján a falu szélén kukoricaszárból máglyát raktak, és ott mindenkit szabad volt nyiltan megszólni. Kalotaszegen a szapulás második napján bárkit szabad volt szidni, kibeszélni, megszólni. – 3. Csúfolás. Sor kerülhetett rá szemtől szembe vagy hát mögött, pl. utána kiabálással, esetleg névtelen levél útján. Ide tartozik a pástilus <lat. pastillus ’golyócska’>, a papírgolyó, amelyre gúnyosan rá volt írva az elítélendő magatartás vagy esemény, s amelyet bedobtak a megszégyenített személy ajtaján, ablakán vagy udvarába. – 4. Szitok, átok, eskü. Legenyhébb a szitok volt, a szómágia elvén alapuló rossz kívánása, pl. „húzzon össze a vizes görcs”. Ide tartozott az ördöggel vagy a fenével való fenyegetés. Az átok (elkárhoztatás, kiközösítés) súlyosabb volt, mert a nép hite szerint nem lehetett visszavonni, és azt tartották róla, hogy előbb-utóbb beteljesül. Az eskü az asszonyok fenyegetőzése volt. Az átokkal együtt járt sokszor a kitagadás. – 5. Eltemetés. Akkor alkalmazták, ha valaki rosszul kapálta meg a földjét vagy szántatlanul hagyta azt. A föld egyik végében sírdombot hánytak, rá keresztet vagy egy-egy tengericsövet tettek annak jelzésére, hogy talán meghalt a föld tulajdonosa, és azért nem volt a földje megmunkálva. – 6. A külső megváltoztatása. Régen hajlenyírással büntették a tolvajt, aki a vízimalomból lopott. Még nemrégiben is alkalmazták ugyanezt a közös munkában részt vevő és társaival szemben tolvajkodó személy ellen, akit közösen – leginkább pokróc alatt – meg is vertek. Több helyen (pl. Agárd, Nógrád m.) a teherbe esett leánynak a bába kontyot csinált; ha pedig menyasszony lett, párta és koszorú nélkül mehetett az esküvőjére és elvesztette azt a jogát, hogy a menyecskék között első helyen álljon a templomban, hátul a karzat alatt kellett állnia. – 7. Charivari, macskazene, zángózás, csatrangolás (Körösnagyharsány), kikolompolás (Geszt, Almásmál). A múlt század eleje óta Békés és Hajdú-Bihar megyék, valamint Erdély egyes részeiről ismert az a szokás, hogy főleg fiatalokból álló kisebb csoport felkeresi a házastársát elhagyó, de később a házassági életközösséget visszaállító nőt, ritkábban férfit, és a ház előtt nagy csörömpölés, macskazene (dúdolás, éneklés, durrogás, fütyülés stb.) kíséretében házasságkötést utánzó szertartások között kigúnyolja, megszégyeníti. A szokás alkalmazására általában a család egységének a megóvása érdekében (Dömötör Tekla) került sor, sokszor a közvélemény kényszereszközeként. Máshol közvélemény-büntetést kapott, aki házastársa miatti gyásza idejének letelte előtt mással összeállt, házastársát megcsalta, vadházasságra lépett; a lány, aki férjet más faluból választott; a szülők, akik a megígért hozományt egy év után sem adták ki; a legény, aki a helyi szokás szerint „elrabolt” (megszöktetett) leányt nem akarta feleségül venni. A szokást elsősorban a Sárrét prot. falvaiban gyakorolták, szórványosan másutt is előfordult. A zángózás nagy rokonságot mutat a Franciao.-ban charivarinak nevezett szokással, de korábban valamilyen formában szinte egész Ny-Európában ismerték. – 8. Tuskóhúzás: vénlánycsúfolás ( még: átok, meghurcolás) – Irod. Angyal Pál: A közvélemény-büntetés (Bp., 1933); Szendrey Ákos: Népi büntetőszokások (Ethn., 1936); Dömötör Tekla: Erscheinungsformen des Charivari im ungarischen Sprachgebiet (Acta Ethn., 1957).
Tárkány Szücs Ernő

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages