lakat

Teljes szövegű keresés

lakat: a vele kapcsolatos mágikus eljárások elsősorban a lakodalom tartozékai: pl. ha a menyasszony az esküvő alatt bezárt lakatot tart magánál, majd hazaérve a kútba dobja, akkor ő lesz az úr a háznál (Nádudvar). Több helyen elterjedt hit volt, hogy ha a menyasszony a lakodalom estéjén egy lezárt lakatot dob a kútba, nem lesz az első évben gyermeke. – Figyelemre méltó kultúrtörténeti háttere van „lakatot tesz valakinek a szájára”, „lakat van a száján” szólásunknak. A hallgatásnak ez a kifejezése nem szókép: négy helyen is kerültek elő sírokból meglakatolt emberi állkapcsok. Feltehetően az istenkáromlást vagy az árulást büntették ilyen elrettentő módon. Más népeknél is ismeretesek a szólás megfelelői. – Irod. P. Vajna Károly: Meglakatolt emberi állkapcsok (Népr. Ért., 1922).
Hoppál Mihály

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages