leltár
leltár: valamely személy vagy intézmény tulajdonában vagy birtokában levő ingó, ritkábban ingatlan javak jegyzéke. A feudalizmusban a leltár (lat. inventarium) leggyakrabban osztozkodás, pereskedés, árverés, gazdasági számadás (pl. uradalmaknál), elhalálozás alkalmából készült. A leltárak rendeltetésüknek, keletkezési körülményeiknek megfelelően igen változatos tartalmúak. Olykor számba vesznek minden tárgyat, a legapróbb részletességig, feltüntetve az ingóságok állapotát, minőségét, becsértékét, darabszámát, esetleg színét, anyagát, nevét stb., máskor csak a legértékesebbeket. Néha a leltár a vagyonnak csak egy részét tartalmazza, pl. azt, ami felosztásra került vagy amit az egyik gyerek örököl a családi vagyonból. – A leltárak közül az etnográfus számára különösen becsesek lehetnek az ún. jobbágyleltárak. Általuk az elmúlt századok különböző társadalmi és vagyoni helyzetű parasztjainak gazdaságát, háztartásának felszereltségét, mindennap használt tárgyait, munkaeszközeit ismerhetjük meg, sokszor a többi történeti forráshoz képest egyedülálló részletességgel. Az elhalálozás alkalmából készült hagyatéki leltárak vagy a velük rokon → végrendeletek (testamentumok) általában a vagyontárgyakon kívül a birtokra vagy annak egy részére is tartalmaznak értékes adatokat. A becsüjegyzék forrásértéke elsősorban abban van, hogy általuk a megadott, felsorolt javak korabeli értékét, árát tudhatjuk meg. – Irod. Mozsolics Amália: Végrendelet (Ethn., 1947); Kubinyi András: Egy miskolci polgárasszony hagyatéki leltára 1578-ból (Magy. Nyelv, 1953); Hofer Tamás: Jobbágy hagyatéki leltárak és becsük a keszthelyi Festetich uradalomból (Agrártörténeti Szle, 1957); Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi testamentumok (Bp., 1961).
Török Katalin
