Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Bizottsága

Teljes szövegű keresés

Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Bizottsága: az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya mellett működő tanácsadó testület. Elnökét, titkárát, valamint tagjait az osztály javaslatára az osztályelnök nevezi ki, ill. hívja meg a bizottságba a szakterületen dolgozók közül. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Bizottsága 1950-ben jött létre először, s azóta 3 éves ciklusokkal újul meg összetételében és vezetésében egyaránt. Az 1950-es években feladatköre nem volt pontosan körülhatárolva, nagyobb hangsúlyt kapott benne az operatív jelleg, s így a szakterület vezető testületeként is működött. Mint ilyen számos kezdeményezéssel élt, munkaközösségeket hozott létre, kutatási hiteleket biztosított, ankétokat szervezett stb. Az 1960-as évek óta tevékenysége inkább csak akadémiai illetékességű kérdésekre terjed ki. Javaslatot tesz az akadémiai könyvkiadásra, folyóiratokkal kapcsolatos kérdésekre, figyelemmel kíséri a szakkutatás fontosabb mozzanatait. A néprajztudomány elvi és szakmai problémáit megvitató értekezleteket, tanácskozásokat, felolvasó üléseket rendez, tudományos ülésszakokat készít elő, munkatervi javaslatokat készít az országban folyó néprajzi kutatások számára.
Barabás JenőKósa László

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages